Ismét egy film, amit lehúzott a kritika a sárga földig, pedig bár nem a filmművészet remeke (ez azért kevés filmről mondható el), de teljesen élvezhető, a Harry Potter világát megidéző mozi, aminek egyetlen baja, hogy nagyon érezhető rajta, hogy nem más, mint egy átvezető film a tervezett folytatásokhoz. Nekem a Legendás állatok és megfigyeléseikkel sem volt különösebb problémám, így örültem, hogy viszontláthatom a benne megismert szereplőket.
A bájos (hiába keresem a megfelelőbb szavakat, nem lelem) Göthe Salmandert, aki egy igazi csodabogár, kicsit olyan, mintha a múlt századból itt ragadt, modern kori állatvédő lenne; a szerethető muglit (ohh…párdon magnixet), Jacobot, akinek románca lassacskán alakul a tündéri boszorkánnyal, Queenie-vel, aki kicsit naiv, kicsit befolyásolható, de éppen emiatt válik a történet egyik legszínesebb figurájává (vagy legalábbis vált az előző részben). Na meg persze itt van a forrófejű Tina, aki nem tud kibújni a bőréből, már megint magánnyomozásba kezd, s közben egyre nagyobb bajba sodorja magát.
Credence feltűnése sem volt különösebben meglepő, egyértelmű volt már a korábbi etapban is, hogy még fontos szerepe lesz a folytatásokban. Az új film új szereplőkkel is kiegészül, Jude Law Dumbledore karakterével ügyesen kötik össze a Legendás állatokat a Harry Potter univerzummal, amely vizuális formában is megvalósul, látogatást teszünk a Roxfortba (persze még jóval Potterék ideje előtt), megidéződnek Salmander diákévei (itt jegyezném meg, hogy a fiatal Göthe-t alakító színész tökéletesen vette le Eddie Redmayne gesztusait és mimikáját), na meg Dumbledore titkaiba is belepillanthatunk.
S itt van nekünk Grindelwald is, aki valami egészen különlegesen sejtetett módon kapcsolódik össze Dumbledore-al. Talán én nem figyeltem eléggé, de nekem a film nézése közben egy pillanatig nem jutott eszembe a homoszexuális vonal, sokkal inkább gondoltam afféle jing-jang-szerű, Jekyll és Hyde sztorira, amelyben Gellert Albus rejtett, sötét oldalát szimbolizálja. Talán elvetemült elgondolás, de hozzám sokkal közelebb áll, mint az erőltetett „meleg” téma, de ám legyen…
A románcok ugyan látszólag csak mellékes jelentőséget kapnak, de ott van szinte minden karakter hétköznapjaiban. Queenie és Jacob küzdenek azért, hogy a szerelmük beteljesülhessen annak ellenére is, hogy két különböző világból érkeztek, Tina és Göthe szintén gyengéd érzelmeket táplálnak egymás iránt, de egyikőjük számára sem könnyű kimutatni az érzelmeiket (talán más gagyinak tartotta, én viszont imádtam azt a jelenetet, amikor Salmander végül csak szerelmet vall Tina-nak a Jacob által javasolt elvárt beszédsablonokból). Na és itt van még egy különleges karakter Leta Lestrange, aki szintén vívódik a két Salmander testvér között, az ő és a Lestrange család története pedig az egyik legizgalmasabb része a filmnek, főleg annak tudatában, hogy már a HP-filmekből ismerősen cseng számunkra Bellatrix Lestrange neve.
Azért egy valamit nem tudok megbocsájtani: a címválasztást. A film a legkevésbé sem foglalkozik Grindelwald bűntetteivel, úgy tűnik, az igazi bűnök majd csak ezután fognak következni, hiszen Gellert szépen kettéosztja a varázslóvilágot, amelyet majd vagy így, vagy úgy, de rendezni kell a folytatásokban.
A Legendás állatok és megfigyelésük 2 története 1927-ben veszi majd fel a fonalat, néhány hónappal azt követően, hogy sikerült foglyul ejtenie a sötét varázslót, Gellert... több»
