Ez a film annak idején, 19 évvel ezelőtt, minden tekintetben negatív moziélményt nyújtott; mind a film, mind a mozizás körülményei tekintetében. Általában ilyenkor a körülmények leírásával szoktam kezdeni, de most felborítom a sorrendet, és kezdem a filmmel.
Megnéztem a műfaji besorolását az egyik legnagyobb hazai műsorismertető honlapon: "amerikai thriller". Ez engem több okból is meglepett. Hiányolom a besorolásból azt a szót, hogy "misztikus". Úgy pláne, hogy a honlap szinte mindenféle filmhez szereti odapasszintani ezt a szócskát. Vegyük például A csempészt. Mi köze van ennek a filmnek bármiféle rejtélyességhez, misztikussághoz? Legfeljebb az benne a misztikus, hogy miért is hagytam rávenni magam arra, hogy beüljek rá a moziba. Jó, egyébként ez egy, a hozzátartozómmal való kompromisszum következménye volt. Ő beült velem egy filmre, ami számomra volt fontosabb (Kurszk), s utána én ültem be vele erre a filmre, ami viszont neki. Igazából körülbelül végigszenvedtem a filmet, úgy ahogy a Hatodik érzéket. Azzal a különbséggel, hogy A csempészre legalább egy minimális mértékben pozitív moziélményként tudok tekinteni. S akkor pont ennél a filmnél elfelejtik ezt a műfaji besorolást megejteni, amihez pedig pont illene?
Másrészt ez a film mióta thriller? Én sokkal inkább misztikus drámának titulálnám, bár ez a besorolás így szinte oximoron. Az a baj, hogy a drámák közül is a rosszabbak közül való. S részben az adja a misztikusságát, hogy minek is kellett ezt elkészíteni? Igen, tudom, most sokan vitatkoznának, de akkor sem szeretnék beállni a film iránt rajongók sorába, ha egyszer más a véleményem. Például tele van kínos dialógusokkal, ami számomra kicsit gyanússá is vált. Erre visszatérek.
Szerintem ma döbbentem rá igazán, hogy mi a bajom ezzel a filmmel. Olyan érzésem van, hogy nem Bruce Willis benne az igazi szellem, hanem egy kivétellel szinte mindenki más kísértet a 2 főszereplő körül. Annyira unottan és elborzadva tévelyegnek és téblábolnak, hogy számomra szinte már ijesztőbbek, mint a "tényleges" szellemek, akik a kisfiúra ráhozzák a frászt. Az egyetlen említett kivételt számomra a kisfiú édesanya jelenti, de rá visszatérek. Szinte mindegyik karakter egy kissé kínos volt, még a gyilkos is.
Teljesen érthető, hogy például az özvegy szenvelgett a gyásztól. Valószínűleg hasonlóképp éreznék hasonló helyzetben. Illetve én is átéltem már némiképp hasonló gyászt. Kisgyerekként láttam nagymamám holttestét mondhatni csúnya körülmények között, tehát még csak nem is "békességében".
S ez most némiképp rossz összehasonlítás lesz. De ha épp kívülről tekintenék magamra, s azt látnám, hogy bármilyen okból iszonyatosan elhagyom magam, és összezuhanok – ami sajnos olykor előfordul –, akkor igencsak felháborodnék a látványtól. Részben ezért is volt kínos ennyi szellemszerű karaktert látni. Ráadásul ezek a karakterek nem olyan "szellemek", mint a kacagtató és szinte már imádnivaló Slimer a Szellemirtókban, hanem rosszabbak, mint a filmekben "minket" legszánalmasabb tempóban üldöző zombik. Talán még bennük is sokkal több lélekjelenlét van, pedig ez elvileg ellentmondás.
Ahogy említettem, ez a kínos drámaiság nekem gyanússá vált. Ha erre ennyire rágyúrnak, szinte biztos, hogy ezzel valamit el akarnak érni. Például mindenféle sikerek elérését különféle díjátadókon. Rá is néztem a film adatlapjára az említett műsorismertető honlapon, és nem igazán lepett meg, amit láttam, olvastam: 4 BAFTA-, 2 Golden Globe-, és 6 Oscar-jelölés. Az viszont még kevésbé lepett meg, hogy ezen jelölések közül hányat is sikerült díjra váltania: 0-t. Betűkkel kiírva: NULLÁT. Ez azért szerintem mégis csak jelzés értékű, számomra legalábbis. S még csak nem is arról van szó például az aktuális Oscar-díjátadó tekintetében, hogy épp tarolt egy-egy film – mint például a Ben-Hur, a Titanic, és A király visszatér –, hogy aztán szinte minden más film esélytelennek bizonyuljon mellette, egy-egy szobrocskát azért csak el-elcsípve. NEM. Szerintem elmondható, hogy ezen a díjátadón szépen eloszlottak az Oscar-szobrocskák, és "csodák csodájára" a Hatodik érzéknek nem sikerült bezsebelnie egyet sem. Ilyenkor egy-egy film esetében általában azt szoktam "lemeccselni", hogy a film az egyes szobrocskákat miért érdemelte meg. Hát akkor álljon itt egy ellenpélda, nézzük ezt a filmet ellenkező tekintetben!
Legjobb film: Amerikai szépség. Bár ezzel kapcsolatosan is volt némi ellenérzésem, amikor moziban láttam, mégis sok okból eufóriát és extázist okozott, és manapság is parádésnak és fergetegesnek tartom, és mindig jól szórakozom rajta. Az a különös, hogy ennek ellenére mind a Halálsoron, mind a Bennfentes, mind Az árvák hercege méltó ellenfele volt; bár utóbbi 2 filmet még nem volt szerencsém látni, mégis sugárzik az előzetesükből is vagy épp a szenvedélyesség, vagy épp az erőteljesség, a lendületesség. Erős túlzással talán a Hatodik érzéket is lehetne jó filmnek mondani, mégis úgy érzem, hogy eléggé kilóg a sorból. Bár az én véleményem a jelölő illetékesekével szemben érdektelen; szerintem simán tudnék találni olyan filmet, ami sokkal inkább odaillene a "NAGY ÖTÖK" közé. Már csak azért is lenne egyszerű ilyen filmet találni, mert az akkoriban aktuálisak közül rengeteget volt szerencsém moziban látni, így bőven volt miből meríteni. Most csak egy példát írnék arra, ami szerintem sokkal inkább oda illene az 5 éppen Oscar-jelölt film közé, mint a Hatodik érzék. A csontember. Az a különös, hogy egyébként Az amerikai szépséget és ezt a filmet annak idején ugyanaznap, egymás után láttam moziban, a Pólus Centerben, ráadásul március 15-én. Jó kis mozizós ünnepnap volt. Egyszerűen lehengerlő alkotás. S csak azért nem kezdek el hosszabban írni, mert ezt majd inkább a film oldalán tenném; végre tudnék mit írni róla.
Legjobb férfi mellékszereplő jelölés. Ezzel a kategóriával kicsit gondban vagyok, mert mind Az árvák hercege, mind a Magnólia, mind A tehetséges Mr. Ripley valahogy eddig kimaradt. Utóbbi kettőt nem is tervezem megnézni, bár talán már kísérleteztem velük. Nem feltétlen rajongom Haley Joel Osmentért és az alakításaiért, mégis akadnak tűrhetőbbek. Ezek közt van – bár néhányhoz képest némiképp lemaradva – a Hatodik érzékbeli alakítása is. Na jó, ebben a kategóriában megérdemelte a Hatodik érzék a szobrocskát, bár volt egy, a szó szoros értelmében is erős ellenfele Michael Clarke Duncan személyében, aki viszont olykor már túltolta a felsóhajtozó, mélyenszántó megnyilvánulásait. Igazából egész kíváncsi tett hirtelen, hogy druszája, Michael Caine mivel is volt képes ennyire lehengerelni az akadémikusokat.
Legjobb női mellékszereplő jelölés: Toni Collette. Na igen, bár viszonylag halványan emlékszem a karakterére. Ő is szenvelgő volt, mégis számomra az ő alakítása volt a "legéletteltelibb". Szerintem leginkább ő érdemelte volna meg, hogy a Hatodik érzék Oscar-jelölései közül legalább az egyiket valóra váltsa. Csak sajnos ebben a kategóriában ott volt a mi Angelina Jolie-nk egy már szinte imádnivalóan őrült szerepben, az Észvesztőben. Toni Collette méltó ellenfele, a másik 3 jelöltről nem tudnék nyilatkozni. Mégis szinte egyértelmű volt Angelina Jolie sikere. Hirtelen nem tudom, volt-e ilyesmire példa az Oscar-díjátadók történetében, de Jolie szerintem a Legjobb női főszereplő kategóriában is megérdemelte volna minimum a jelölést a már említett Csontemberért. Mégis, ebben a kategóriában is méltó helyre került az Oscar. Hilary Swank kifejezetten megérdemelte A fiúk nem sírnak című filmben nyújtott alakításáért. Ezért is sajnálom, hogy ezt a filmet csak tévében láttam. Ha valamilyen csoda folytán előkerülne egy mozi Oscar-moziklubos műsorán, tuti befizetnék rá. Viszont ezen Oscar-kategória elemezgetése most nem releváns.
Legjobb vágás: Mátrix. Érdekes, de amikor ezt a filmet másodmagammal láttam annak idején a Sport Moziban, senki más nem volt rajtunk kívül a teremben. Ami kellett volna, hogy adjon egy pozitív alaphangulatot a film megtekintéséhez. Számomra valahogy mégis kifejezetten lélekromboló volt, s korántsem voltam annyira elragadtatva tőle, mint emberek kismilliói. Kicsit hasonlóképp vagyok ezzel a filmmel, mint a Hatodik érzékkel. Illetve voltam. Mert a Mátrix egy jónak mondható példa arra, hogy az idő sokmindent megszépíthet, én legalábbis megenyhültem a film iránt. Bár némileg az hozta fel a szememben, hogy a folytatásai szinte már tetszettek; és ha éppen adja ezeket a tévé, és épp ráhangolódom, akkor úgy vagyok vele, hogy akkor már miért ne nézzem meg az elsőt is. Még, ha talán némiképp szenvedek is rajta. Nem feltétlen értek a Vágás kategóriájához; de ha már egy olyan filmről van szó, amiben 2 világ közt vándorolhatunk, szerintem következik, hogy szükség van a vágás tekintetében egy kiemelkedő tevékenységre, hogy épkézláb, akár jelentős film készülhessen. Szóval úgy gondolom, hogy a Mátrix sikerének megérdemeltsége szintén megkérdőjelezhetetlen. Bár itt is úgy gondolom, hogy az Amerikai szépség, és A bennfentes méltó ellenfél volt. Utóbbiról látatlanban is hasonlóképp vélekedem, bár e film mögött mégis egy túlságosan hosszú alkotást sejtek, ami talán mégiscsak vágható lett volna még. Az árvák hercegéről ilyen tekintetben nem tudnék, és nem is szeretnék nyilatkozni. Lehet, hogy a Hatodik érzék vágására sem lehet tulajdonképpen panasz, de ezt a filmet a szememben semmiféle vágás sem mentheti meg igazán. Talán az menthetné meg, ha a filmbeli emlegetett "szellemeket" kivágnánk, és "nem csak fizikailag hús-vér" embereket tennénk a helyükre.
Legjobb rendezés. Na igen, szerintem elmondhatom, hogy az M. Night Shyamalan filmográfiának viszonylag jelentősebb részét láttam vagy moziban (6 film – egyébként kicsit meglep, hogy a Stuart Little, kisegér alkotógárdájában is felbukkan a neve, bár rémlett valami ilyesmi), vagy tévében (5 film), részben vagy teljes egészében. Az a különös, hogy a filmjeit eléggé hullámzó minőségűnek tartom, szinte pont felváltva láttam a rosszabb, közepesebb és szerintem jobb műveit. Ezzel kapcsolatosan is szeretnék kicsit szembemenni a tömegekkel. Úgy gondolom, hogy a Hatodik érzék a filmográfiájának mélypontja. Míg a sokak által utált Az utolsó léghajlító volt a csúcspontja – aminek szívesen és örömmel megnéztem volna a folytatásait –, ami számomra egy kellemes, látványos, élvezhető, emlékezetes, fantasztikus mese. Részben azért jelentett kellemes kikapcsolódást, mert egyszerűen nem volt mit túlgondolni – mint például a Hatodik érzék esetében –, hanem egyszerűen magukkal ragadtak a mozivásznon zajló történések (ha jól emlékszem, a Cinema City Debrecen egyik termében ülve), és bő másfél órára minden bút és bánatot elfeledtettek. Nem bukkantak fel mindenféle irritáló szellemszerű alakok mindenütt, sőt, ez a lélekemelő, már extázist nyújtó hatás hosszú időre megmaradt a film megtekintése után is. Ellentétben szintén a Hatodik érzékkel, ami viszont minden bút és bánatot a nyakamba zúdított, ráadásul egy kifejezetten negatív tapasztalat is ért a film megtekintése közben, amire visszatérek.
Egyszerűen nem tudom, milyen bármiféle egyéb kívánnivalóm lehetett volna, vagy lehetne Az utolsó léghajlítóval kapcsolatban. Ha az eddigi "hullámzásból" indulunk ki, úgy gondolom, hogy az úriember filmográfiájában – ha folytatódik – legközelebb egy pozitívabb darabra számíthatunk. Legalábbis a Széttörve még csak fel sem keltette az érdeklődésem, mert engem csupán leginkább James McAvoy-ra alapozva nem lehet egyetlen filmre sem bevonzani a moziba, vagy oda a tévé elé (ehhez minimum az kell, hogy legalább egy olyan fantasztikus partner legyen mellette, mint például Charlize Theron). Az Üveget én közepes alkotásnak tartom – szerintem a Sebezhetetlen volt a trilógia legjobb darabja –, szóval tényleg valami pozitívabb darabnak kell tőle érkeznie. Sam Mendes megérdemelt sikere az Amerikai szépségért elvitathatatlan. A John Malkovich menet kissé csalódás volt. Némiképp pont az volt vele a problémám, mint a Hatodik érzékkel; viszont mégsem volt annyira rossz. S már megint csak itt van a Bennfentes, meg az Árvák hercege. Hirtelen már nem tudom, hogy mit is kezdjek velük, mintha a Hatodik érzékkel együttesen, trióban ívelnének át az Oscar-kategóriákon, többnyire sikertelenül.
Legjobb eredeti forgatókönyv. Győztes Amerikai szépség. Vetélytársak még a Hatodik érzéken kívül: A John Malkovich menet, Magnólia, Tingli-tangli. Igazából nem tudom, hogy ezen a kategórián kell-e bármit is ecsetelni. Csak az tűnt fel, hogy a jelöltek között ott van egy számomra szinte teljesen ismeretlen című film, mint ez a Tingli-tangli, amiről soha nem hallottam, bár a film angol címe (Topsy-Turvy) elvileg ismerősebb, de ez sem mond túl sokat. Ahogy olykor mondani szoktam, a Hatodik érzék, és egy kiemelkedő forgatókönyv, szerintem 3 különböző dolog.
Kellene írnom valami frappáns befejezést. Ja, igen... Bár ez még nem biztos, hogy az lesz. A Kossuth Mozi nagytermének 2. sorának kis híján a jobb szélén szenvedtem végig a filmet. A 3 órás Titanicot pár évvel azelőtt ugyanezen mozi ugyanezen termében, az első sorban ülve, sokkal könnyebben átvészeltem. Bár az sem került be a kedvenc filmjeim közé, és nem kevés érzelgősség kellett ahhoz, hogy Oscar-szobrocskák tekintetében a Ben-Hurt beérje. (Azért igazán megállhatott volna 10 Oscar-szobrocskánál, ahogy A király visszatér ugyancsak. Egyik egykori idős, egykor katonatisztként is funkcionáló általános iskolai történelem tanárom fel is volt háborodva azon, hogy a Titanic beérte a Ben-Hurt, és igazából meg tudtam érteni.) Azt utálom ilyenkor, különösen a kisebb lejtésű termekben, hogy mivel magasabb ember vagyok, néhány mögöttem ülő néző folyamatosan emiatt nyöszörög. Ha épp az általános iskolai osztályommal tértünk be egy moziba egy-egy filmre – például a 12 majomra –, és a mögöttem ülő osztálytársnőim kéregették párszor, hogy csússzak lejjebb, eleinte teljesítettem; csak egy idő után megelégeltem. Viszont mindenféle idegeneknek mi köze van ahhoz, hogy én hogyan ülök; mikor ugyanannyi pénzt fizettem ki, mint ők. valószínűleg ők sem foglalkoznának a velük kapcsolatos ügyes-bajos gondjaikkal, s akkor miattuk nyomorogjak. Azt nem értem, hogy ha ennyire félnek az ilyen emberek, hogy valakitől nem fognak látni, akkor miért nem ülnek előbbre? Probléma megoldva. Azért senki ne számítson mindenféle "kánaánra", mások rovására pláne nem!
S ez volt a kisebbik probléma. Valamiért szokatlanul nagyon szorította a csuklómat a fém – és még "szétnyitható" – Casio karórám pántja, ezért egy időre levettem a csuklómról, és elkeveredett. Nem szerencsés bárkit ilyesmivel megvádolni, de több, szinte egyértelmű jel is arra utalt, hogy az egyik oldalamon ülő hölgy az órámat eltulajdonította, s míg én azt kerestem – s természetesen nem lett meg, hiába kutattam hosszasan –, az órát a táskájába ejtve elsétált vele. Azóta csak olyan fém Casio-órákat hordok – manapság a harmadikat koptatom, de a másik 2 is ott lapul a fiókban –, melyek akkor is egy "egész kört" alkotnak, ha a pántjukat megnyitom; de a Hatodik érzék óta út közben bárhol nem szoktam ezt megtenni. Ez volt a "reklám helye". :D
Ettől a szerencsétlen körülménytől függetlenül is úgy gondolom, hogy a Hatodik érzék egyébként is negatív moziélményt nyújtott volna. Lehet, hogy ha vetíti a tévé, ennek a filmnek is adok még egy-két esélyt abban a némi reményben, hogy megenyhülök; de úgy igazából erre nem látok túl sok esélyt. Ki tudja. Az a különös, hogy eme filmet illetően is írtam már 19 évvel egy szárnypróbálgató véleményt – akárcsak a Háborgó mélységről –, s ezt az írást is megmutattam az illető "mentoromnak", akit a Háborgó mélységgel kapcsolatos mafabos írásomnál emlegettem. Lesújtóan körülbelül annyit mondott akkortájt, hogy nem tudtam egy igazán ütős írást összehozni. Természetesen ezt illetően is igaza volt. Ezzel a hozzászólással, ha csak rövid időre is, de megtörtem a filmmel kapcsolatosan bennem élő néma csendet.
Az Oscar-jelölt mellékszereplőknek – főleg elsősorban Toni Collette-nek –, és a filmmel kapcsolatos megenyhülés iránti reménynek köszönhető az értékelésemben az 1 csillag.
(Véleményem kapcsán a személyeskedő utálkodók lehetőleg kíméljenek! Már itt a mafabon is felbukkant egy, aki láthatóan csak azért regisztrált a honlapra, hogy nekem beszóljon. Nagyon ügyes és okos. Vagy mégsem. Ezért a kis plusz észrevételért elnézést kérek, de az ilyesmit nem tudom hová tenni.)
Utóirat (immár részben annak margójára, hogy hozzászólásomat április idusán megválasztották a nap legjobb véleményének): Ahogy az olykor lenni szokott, elfelejtettem leírni a legfontosabbnak szánt gondolatot, a film egyetlen pozitívumát. Amikor Az 50 első randi című filmben Lucy Whitmore a születésnapjára már sokadjára megkapott videokazetta kapcsán a Hatodik érzék végkifejletén lelkendezik, és kis családja is igyekszik a lelkesedés látszatát erőltetni az arcára. Szerintem ez a kicsit kifigurázó visszacsatolás a Hatodik érzék igazi csattanója.
88 Hatodik érzék (1999)
Malcolm Crowe (Bruce Willis) kiváló gyermekpszichológus. Azonban egy este gyilkossági kísérlet áldozatává válik, mikor egy korábbi betege, akit nem sikerült meggyógyítania,... több»
Szereplők: Bruce Willis, Toni Collette, Haley Joel Osment, Olivia Williams, Donnie Wahlberg
