Magyar kedvencek

Most azzal kezdeném, hogy ezt a filmet mindenképp kedvenc magyar filmjeim közé sorolnám. Mondjuk a 10, sőt, talán az 5 kedvenc magyar filmem közé, de bizonyos tekintetben talán a leg-leg; erre visszatérek. Néhányan talán most felhördülhettek ezen a kijelentésen. Valószínűleg így tenne a nagybátyám is, aki nagy sci-fi rajongó, és nagy "régi magyar film"rajongó. Színészlexikon elkészítésén igyekszik már évek óta. Nem, nem tévedésből kattintottam erre az oldalra, nem az eredeti, 1931-es Hippolyt, a lakáj című film oldalát akartam megnyitni. Azt a filmet is láttam többször is, néhány jelenete be is villant; ha ismét vetítené a televízió, s éppen rá tudnék hangolódni, valószínűleg újra megnézném, hogy felelevenítsem. Volt olyan időszak, amikor szerettem régi magyar filmeket nézni, s olykor manapság is megjön hozzá a kedvem. A régebbi verzió talán értékesebb alkotásnak tekinthető, mint az új. Azonban minimum fél évszázaddal a születésem előtt készült, akkor még más világ volt. S talán érthető, hogy ez az új, könnyedebb verzió közelebb áll hozzám. Melynek talán az az egyik legnagyobb előnye, hogy nem veszi túlságosan komolyan magát, hanem egy amolyan "ihaj-csuhaj" hangulata van az egésznek, és ez teszi szerethetővé.

Az újrafeldolgozás mizériának nagyjából az a célja, hogy a régebbi híresebb filmeket megszerettesse a mai generációkkal. Ezek az újrafeldolgozások kicsit olyanok, mint a kötelező olvasmányok zanzásított feldolgozásai. Az újabb verziók alkotóinak általában több-kevesebb sikerrel sikerült ezt a célt elérniük. Hogy az új Hippolytnak sikerült-e, minimum kérdéses. A film egy másik honlapon lévő adatlapján sok értékelő véleménye alapján elég gyengének mondható átlagot kapott. Itt, a Mafabon viszont jó átlagot kapott, igaz, kevesebb értékelés alapján. Tulajdonképpen tényleg megosztó filmnek tekinthető. Szerintem ez az értékelés attól is függ, hogy mire fogékony, illetve mennyire nézi "tudományosabb szemmel" a filmeket, és például, hogy épp milyen generáció értékeli; mennyire akarja összehasonlítani az eredetivel.

Magyar kedvencek

Van olyan szituáció, amikor az az ideális, ha egy film elgondolkodtató. Mégis én speciel általában azt szeretem, ha szórakoztat, szinte műfajtól függetlenül, ha "ki tud kapcsolni". Persze az is relatív, hogy kinek mi a szórakoztató. S ennek a filmnek ezt kétségkívül sikerült elérnie, felhőtlen szórakozást, felejthetetlen élményt nyújtott. Néhány különös dologgal szembesültem, amikor pár órával ezelőtt megnéztem az elejét. Például azzal, hogy csaknem 20 évvel ezelőtt éppen 10 perces késéssel érkeztem meg a vetítésére a Puskin Mozi nagytermébe. Mégis talán a lehető legjobbkor. Ugyanis éppen annak lehettem szemtanúja, hogy egy idősödő baráti társaság mulatozott egy kertben, és ez előre vetített néhány dolgot a film tekintetében. Már ekkor tudhattam, hogy én bizony most jól fogok szórakozni. A másik különös szembesülés az volt, hogy a film kezdő képsorát egy a lakhelyemhez igen közeli látványosságnál rögzítették, ahogy egy nem sokkal későbbi jelenetet is, csak immár másik járműre fókuszálva. Valószínűleg többször láthattam már ezt a filmet az elejétől kezdve, de ez a részlet valahogy kiesett.

Egy kis kitérő. Annak idején egy igen különös hét, még inkább egy igen különös időszakom vette kezdetét eme film megtekintésével. Épp a középiskolai téli szünet zajlott. Orvos édesanyám óva intett attól, hogy bárhova kimozduljak, mert épp influenzajárvány volt. Én mégis képtelen voltam otthon maradni ezen a hétfői napon, december 27-én. Igazából az volt vicces, hogy az év első 360 napján mindössze 12 filmet láthattam moziban, ezek közül Az élet szépet kétszer is. Az év utolsó 5 napjára viszont 6 film jutott. S egy fergeteges hétfővel, rögvest 2 filmmel kezdődött a hét: a Hyppolyttal, és alig pár órával később a Bowfinger - Fergeteges forgatással (az Európa moziban). Ezt a fergeteges kezdést egy kisebb hullámvölgy követte az Állj, vagy jövök!-kel, és az Életfogytiggal. Ezeken a filmeken is szórakoztam, mégis a másik 2 említett filmmel ellentétben képtelen vagyok újranézni őket. Viszont pazarul folytatódhatott a hét az élőszereplős Asterix és Obelixnek köszönhetően. Szilveszter napjának délelőttjén beültem a Corvinba, stílusosan az Ítéletnapra; az említett 6 film közül ez az egyetlen, amit még videokazettán is megvettem, mert szerintem zseniális, bár nem épp szívderítő.

S hogy miért említettem különös időszakot? 2000-ben 92 filmet láthattam moziban, 2001-ben 102-t, 2002-ben 106-ot, 2003-ban csak 25-öt, 2004-ben viszont 156-ot. Ezt hosszú időn tartó jelentősebb visszaesés követte, még csak évi 18 filmet sem láttam; sőt, talán volt olyan év, amikor csak mindössze kettőt. Viszont a tavalyi, 2018-as esztendőben az egy év alatt általam moziban látott filmek száma ismét tűrhető, 36 lett. Idén eddig 31 filmnél tartok, igaz, ezek jelentős részét (25-öt) a téli hónapokban láttam. Mindennek semmi köze a Hippolythoz, elnézést. Viszont valószínűleg ez a film hozta meg a kedvem az ilyen mértékű mozizáshoz.

Igazából nem tudom, kell-e bármit a Hippolytot illetően ragozni. Valahogy minden és mindenki a helyén volt. Sorra követték egymást a szórakoztató, kacagtató, megmosolyogtató, hahotázó jelenetek. Nekem a kedvenc jelenet sorozatom az operaelőadás körüli cécó volt. - A romantika is pont ideális mértékben volt jelen. Egy csipetnyi erotikával is fűszerezték a filmet a csodálatos Ullmann Mónikának köszönhetően. Igazából minden színész brillírozott a maga szerepében, például Németh Kristóf, az inas, a meglepően romantikus és higgadt Árpa Attila Benedek, vagy épp Koltai Róbert a több nyelven is fantasztikusan beszélő Schneider Mátyás vállalkozó szerepében. De szerintem a 3 legzseniálisabb alakítást Balázs Péter, Gáspár Sándor, és a némiképp nyúlfarknyi szerepben látható Haumann Péter hozta. És akkor természetesen említsük meg a Hippolytot remekül alakító Eperjes Károlyt is. A film zenéje és a fülbemászó dalok, dallamok is hozzájárulnak ahhoz, hogy manapság is kellemes kikapcsolódást nyújthasson; szinte azt a hatást keltve, mintha még mindig a Puskin Mozi nagytermében ülnék.

Azt említettem a hozzászólásom elején, hogy ez a film bizonyos tekintetben a leg-leg. Szeretném röviden sorra venni, hogy a többi kedvenc filmem miről szól. Az egyik, számomra mindenképp top 3-as magyar filmemben egy önbizalom-hiányos, de annál talpraesettebb lány egy külföldi vakációjának történetét láthatjuk. Egy másikban egy némiképp céltalannak tűnő baráti társaság mindennapjait egy eldugott helyen, és a végén jóformán minden rosszra fordul, de hőseink igazából mindent könnyedén vesznek. Egy harmadik filmben azt láthatjuk, amint hét vezérünk több millió magyart keresgél több korszakon keresztül. Na ezt a filmet speciel elsőre nem szerettem, valamiért lehangolt; talán az zavart, hogy amolyan reklámfilmnek tűnt, aztán évekkel később megszerettem, részben szintén a filmdaloknak köszönhetően. Egyik kedvenc magyar filmemben 3 fivér filmkészítési törekvéseit láthatjuk, de ez a film számomra valahogy túl gejl; bár az is igaz, hogy kapott egy élvezhető folytatást, hogy aztán a 3. része egy igazi mélyrepülés legyen. Említhetnék még egy kocsikázós újrafeldolgozást, mely többek közt egy éppen akkoriban létesülő budapesti bevásárlóközpontra fókuszál, vagy épp egy híres-neves üdülőhelyre, ahol többször is jártam. S talán még egy filmet említenék, ami az elmúlásról szól, s ennek kapcsán némi imázsrombolásról.

Mindegyik imént említett filmet szeretem – különösképpen az elsőt –, tulajdonképpen mindegyikben fellelhető több-kevesebb vidámság és kacagtató jelenetek. Az említettek közül néhányban mégis jelen van némi szomorúság, egy szomorúbb komponens, mint például a dolgok negatívabb alakulása. Mások vagy hoztak némi negatív benyomást, vagy némi hiányérzetet, annak ellenére, hogy ezeket is szeretem. A Hippolytot viszont minden tekintetben üde és felüdítő alkotásnak tartom melynek már a nyitó mondata is megmosolyogtat - "Hogy ha pottyant, Schneider szippant" -, és még a legvégén is képes kacagtatni; például a befürdő Hippolyt, és Schneider meg Makáts, akik előző este minden körülmények között az Operában jártak Verdi Lohengrinjén, ahol a zseniális Caparetto vezényelt, és még a "Pá, kisaranyom pá" is felcsendült... :D

83 Hippolyt  (1999)

vígjáték

Schneider úr a rendszerváltást követő években vált újgazdag polgárrá, szippantóautója szállítmányának révén "csinált aranyat". De Schneider a megszerzett vagyon ellenére... több»