Különleges, és az írói életmű ismerete nélkül nehezen követhető és értelmezhető tévéfilm. Én Illés Endrének köszönhetem, hogy megismertem Csáth Géza írásainak többségét. Amíg egy esszéjében – még Noé idejében – nem olvastam róla, addig még csak nem is tudtam a létezéséről. Fantasztikusan sokoldalú tehetség volt a születési nevén Brenner József, Kosztolányi Dezső unokatestvére, civilben orvos, zenekritikus és elsősorban kiváló író.
Molnár György drámája álomszerű voltában, mintegy a morfium okozta kábulatban idézi fel néhány novellájának vázlatos töredékét. A legemlékezetesebb (legszörnyűbb) az „Anyagyilkosság” volt, aminek alapján 1997-ben Szász János a „Witmann fiúk” című filmet forgatta. Az író egy másik novellája, az „Ópium” című a drogfüggők „bibliája” is lehetne. Úgy írja le a szer által nyújtott gyönyöröket, hogy az olvasó szinte kedvet kap kipróbálni, de a józan ész hatására visszaretten a következményeitől. Feleséggyilkossá válni nem éppen vonzó perspektíva. Az írás alapján remélhetőleg a szerzőt húszmillió évesen, 1919. szeptember 11-én lőtték le a szerb határőrök Kelebia és Szabadka közelében, ami pár évvel később, a trianoni döntés értelmében hivatalosan is a Szerb Királyság része lett. Más forrás szerint gyorsan ölő mérget vett a szájába, az végzett vele.
Eperjes Károly alakította Csáth Gézát; kissé modorosan, a szövegét sok esetben alig lehetett érteni. A film arra viszont tökéletesen megfelelt, hogy felkeltse az érdeklődést az író munkássága iránt, vagy a magyar prózairodalom csúcsát jelentő művek újraolvasására buzdítson.
