Jelen véleményemet azzal kezdeném, hogy nem épp a kedvenc filmes felütéseim az úgynevezett eredettörténetek; mivel már ismerhetjük az adott karakter jövőjét, sokkal kevésbé tudok érte izgulni. Bár, ha őszinte akarok lenni, akkor a Hannibal filmeknél ez már a második eredettörténet volt, hisz a Thomas Harris által megírt történetfolyam első része az 1991-ben bemutatott A bárányok hallgatnak volt, majd annak jött a folytatása 2001-ben Hannibal címen, és a trilógiát lezáró részt 2002-ben A vörös sárkány alkotta, bár az a történet pont, hogy azt mesélte el, miként is került elmegyógyintézetbe az egyik legikonikusabb sorozatgyilkos, Dr. Hannibal Lecter. Itt pedig egészen a gyermekkoráig repítenek vissza a film készítői, hogy megismertessék velünk, miből is lett az úgynevezett "cserebogár". Ezzel csupán annyi problémám volt, hogy kissé fölöslegesnek éreztem ennek a szálnak a bemutatását, na de nézzük, hogy mit is nyújt maga a film.
Mivel a Thomas Harris megfilmesítési jogok az olasz származású De Laurentiis család birtokában vannak, és mivel a 2002-es A vörös sárkány anyagilag egész sikeresnek mondhatta magát, az elsősorban producerként működő család mindenképp szerette volna elmélyíteni a Hannibal mitológiát, és úgy döntöttek, hogy van még azon a bizonyos rókán legalább még egy bőr, amit le tudnak majd húzni. Ezzel csupán két nagyobb probléma volt. Az egyik (és talán a legfontosabb), hogy Sir Anthony Hopkins neve annyira egybeforrt ezzel a karakterrel, hogy elég nehezen tudták a nézők tudomásul venni a színészlegenda hiányát. Voltak elméletileg arra tervek, hogy Hannibalt ismét Mr. Hopkins fogja alakítani CGI-s technika segítségével, de ezt sem a színész nem vállalta, sem az anyagi szükségletek nem álltak a film rendelkezésére (szerencsére, hisz nem szívesen néztem volna egy CGI Hopkins-t Hannibal szerepében).
A másik probléma a filmmel (talán ez még a kisebb), hogy nem tudom, mennyire volt létjogosultsága annak, hogy minden homályos dologra rávilágítsanak Hannibal eredetén belül. Hisz az ismeretlentől még azért mindig jobban retteg az ember, mint a tényszerűségtől. Illetve ezzel a filmmel ismét csak azt érték el nálam, hogy Hannibal karaktere sokkal inkább volt egy áldozat, mint gonosz. Nem, nem kell ez! Ha már három részen keresztül, egy igazi színészóriás felejthetetlen alakításával bizonyosságot nyert az, hogy Hannibal igenis gonosz, akkor nem kell beállítani az ellentétének, hogy a körülmények vitték erre rá.
Viszont, ha ezen negatívumokon túllendülünk, és megpróbáljuk ezeket mellőzni, akkor viszont egy egészen élvezhető filmet tudtak összehozni. Sőt, még azt is megemlíteném, hogy a szereposztás sem volt rossz. A fiatal Hannibalt alakító Gaspard Ulliel valószínűleg egész sokat tanulmányozhatta Sir Anthony Hopkins arckifejezéseit, mert látszott az igyekezete e téren. A többi szereplő alakításával sem volt semmi problémám, igaz, hogy kissé vérszegény lett az alakításuk, de hát itt mindenki inkább csak másodrendű volt Hannibal mögött. A technikai kivitelezésre sem panaszkodnék, látszott azért, hogy a díszlettervezők munkáira kellő mennyiségű pénzt fordítottak.
Viszont volt itt még egy apró, de annál jelentősebb hibának mondható dolog, mégpedig, hogy nem sikerült azt a fajta atmoszférát megteremteniük, ami az eddigi részeknél jelen volt. Hogy ez elsősorban a készítők hibájaként róható fel, vagy pedig a történetében található bosszúszál ered, nem tudom, döntse el szerintem mindenki magában.
