Teljesen véletlenül találtam rá erre az animációs filmre, és bár már régen kinőttem a gyerekkorból (noha ez nem mindig látszik), mégis azt kell mondanom, hogy nem bántam meg azt a nem egészen másfél órát, amelyet ennek a kalandos történetnek a megnézésére fordítottam. A film ugyan nem szolgál nagy meglepetésekkel, és jellemrajzok tekintetében nem mindig ás túlságosan mélyre, de szerethető történettel és figurákkal áll elő, a hangulata pedig hamar rabul ejti a nézőt.
Egy mesében bármi lehetséges, jelen esetben egy törékeny kislány, a nemesi családból származó Szása meglehetősen irreális – éppen ezért példaértékű – kalandjait követhetjük nyomon egy felnőtté válási történetben, amelyben talán némi feminista felhang is megfigyelhető. Szása makacssága már a film elején kiviláglik, ugyanis gyakorlatilag egyedül csak ő hisz abban, hogy az Északi-sark felfedezésére indult nagyapja még él, csak éppen valahol a jég fogságában rekedt a hajójával. A merev főúri társadalom és a felnőttek világa azonban képtelen az efféle "kicsinyes" problémákkal foglalkozni, s a kislány csökönyössége még az apja karrierjét is majdnem kettéroppantja. Egy családi veszekedés után a magát erősnek mutató (és időnként úgy is viselkedő) Szása sírva elrohan, s másnap reggel vonatra száll, hogy megkeresse a nagyapját, s megmentse a családja becsületét, ugyanis sokan kárhoztatják az öreget azért, mert szerintük a "hóbortos" ötletével csak elpazarolta az állam pénzét.
Az addig kicsit lassan csordogáló cselekmény itt kezd igazán érdekessé válni, Szása szeretne elhajózni a kikötőben lévő tengerészekkel, de ők idő előtt kihajóznak, így a kislány a helybeli fogadósnénál marad. A kissé mackós termetű – és időnként hasonlóan morgósnak is tűnő – néni szívét azonban fokozatosan megpuhítja, aki megtanul dolgozni, korán kelni, s azt is láthatjuk, hogy egy idő után már Szása korábban kel, mint a gazdasszonya. Noha ez számomra eléggé erőltetett fordulatnak tűnt a mesében, nem csak időhúzás miatt kapott szerepet a történetben ez a viszonylag rövid epizód. Egyrészt Szása jellemfejlődését is bemutatja, másrészt rávilágít a lány azon képességére, hogy képes harcolni a céljai eléréséért, és hogy ki tudja vívni a felnőttek elismerését és szeretetét. Amikor pedig a tengerészek hónapok után visszatérnek a kikötőbe, kezdődik Szása kalandjának második, jóval izgalmasabb szakasza.
Hogy mennyire mutat jó példát a gyerekeknek (és más kérdés, hogy ennek az egész történetnek mennyi köze van a valósághoz), ha azt látják, hogy egy gyereklány megszökik otthonról, majd pedig egyedüli "nőként" egy csapat matróz közé vegyül, azt nehéz megmondani. Részemről ebben egy adag túlhajtott feminizmust és naivitást látok az alkotók részéről, még akkor is, ha egyébként a tengerészeket meglehetősen visszafogottaknak ábrázolják (semmi kihágás, és még a klasszikus vicc sem jut róluk a néző eszébe, miszerint "Két tengerész barkochbázik: – Szőrös? – Nem. – Akkor rum."). A mese lényege azonban az, hogy a gyerek hogyan hozza elő a sokszor zárkózott, mogorvának tűnő felnőttekből az érzéseket, hogyan tudja mintegy irányítani a legénységet, s közben hogyan edződik meg ő maga is fokról fokra, hogyan tud felnőtt módjára szembenézni a megpróbáltatásokkal és a veszteségekkel. Jóllehet, ahogyan a legénység tagjainak sorsa mind nehezebbre fordul, úgy okolják egyre többen Szását, de meséhez illő módon a legkisebbnek lesz a legnagyobb szerencséje, és a lányka kitartása meghozza a gyümölcsét. Ha akarjuk, mondhatjuk, hogy csoda játszódik le a szemünk előtt, sőt, akár azt is kijelenthetjük, hogy a történet már az alaphelyzetét tekintve is eléggé abszurd. Ám a filmet nézve mindezt megbocsátjuk, és mi is drukkolunk Szásának, még ha nagyjából sejthető is a végkifejlet.
A viszonylag egyszerű, kitérőktől mentes történet szerintem könnyen rabul tudja ejteni úgy a gyerekeket, mint azokat a felnőtteket, akik képesek időnként visszavedleni gyerekké. Semmi rendkívüli nincs a sztoriban, voltaképpen nem több egy tanmesénél, ám a film egyik nagy erénye éppen az, hogy az alkotók ennek mindvégig a tudatában is voltak, nem zsúfoltak bele a mondanivalóba többet annál, mint ami belefért. S ha már erények: mindezt sok szempontból is mértéktartó módon tették. Sikeresen elkerülték a nyálas-szirupos giccsparádét, mégis érzelmessé, könnyen befogadhatóvá varázsolták ezt az alkotást. Úgy érzem, a skandináv filmek "hűvössége" jól illett ehhez a meséhez, noha francia animációs filmről beszélünk (igaz, a dánok is besegítettek ezzel-azzal). Nincsenek nagy érzelmi kilengések, de ezek nem is hiányoznak, a visszafogottság, a kicsit borongós-melankolikus hangvétel szerintem kifejezetten jó volt. Az amerikai mesékből megszokott, idegesítően kretén és erőltetetten "humoros" figuráknak itt szerencsére nyomuk sincs (a fontosabb szereplők jelleme viszonylag árnyalt, mindenki esendő, hétköznapi ember a maga jó és rossz tulajdonságaival együtt), a harsány humor nagyon helyesen elmaradt, s helyette időnként finom mosolyra késztető pillanatokat kapunk, mint pl. amikor Katch szájból szájba lélegezteti a hó alól kiásott Szását, s a lány szeme óriásira tágul, amikor magához térve a fiú száját érzi a száján.
A hangulatot nagyon szépen aláhúzza a képi világ is, habár a csillivilli módon megrajzolt meséken szocializálódott nézők számára elsőre biztosan szokatlan lesz a kontúrokat nem alkalmazó, inkább pasztellszínekkel operáló látványvilág. Ami engem zavart, az a filmzene volt, szerintem túl modern volt a történethez, talán valami melankolikusabb muzsika jobban illett volna hozzá. Továbbá úgy vélem, Roatis Andrea sem igazán passzolt Szásához, még akkor sem, ha egyébként viszonylag gyakran szólaltat meg fiatalabb lányokat. Számomra legalábbis furcsa volt őt hallani, bár szeretem a hangját, de talán nem neki való volt egy gyereklány megszólaltatása.
Összességében véve viszont kellemes élményt nyújtott ez a film, a viszonylag egyszerű történet semmi extrát sem dob fel, de mindezért sok minden más kárpótol. Jó családi kikapcsolódás lehet egy délutáni vagy esti közös mozizás során, viszont talán nem árt, ha a felnőttek felvilágosítják a társaságukban lévő gyerekeket a történet naiv megoldásainak nem éppen életszerű mivoltáról. De a gyerekek is, a felnőttek is sokat tanulhatnak belőle a szeretet, a hit, a kitartás, az önfeláldozás, a barátság erejéről, arról, hogy sokszor éppen a társadalom legkisebb tagjai, a gyerekek képesek csodát tenni, s adott esetben még a fagyos felnőttszíveket is meg tudják olvasztani. Ez a mese üdítő kivétel a tonnaszám ránk zúdított gagyik tengerében, és felnőtt szemmel nézve talán kicsit szájbarágós a mondanivalója, ám szerintem így is bőven élvezhető.
