Őszintén szólva első megnézésekor nem kötött le Pal Sletaune már-már az ismeretlenségbe merült filmje. Félbe is hagytam, mit tagadjam, és csak másnap kezdtem neki újra, kicsit kipihentebben. De nagyon nem bántam meg, csak egy kicsit. A Babycall (más néven Monitor) nem rossz film, sőt kifejezetten érdekes és jó alkotás, ha az ember nem akar okvetlenül egy ezerrel pörgő, akciódús filmet nézni.
Hirdetés
Egy fiatal nőről szól, akinek a gyámhivatal vagy mi a fene egy panelházban menedéklakást ad a gyermeküket súlyosan bántalmazó férje elől, amíg a férjét a bíróság el nem ítéli, vagy fel nem menti. Lényeg, hogy addig, amíg a tárgyalás le nem zajlik az agresszív férje ellen. Teljesen reális, ha a nő (Anna - Noomi Rapace) már-már abnormálisan félti a tíz év körül gyerekét, éppen ezért, hogy mindig ellenőrizhesse őt, egy úgynevezett bébiőrt vesz neki egy nagyon kedves, előzékeny bolti eladótól. A problémák is itt kezdődnek. Na nem mintha a gyermekét majdnem megölő férj nem lett volna éppen elég probléma. A nő mindenféle segélykiállításokat hall a bébiőr hangszórójából, ám hiába siet át a szomszéd szobába, a gyermeknek semmi baja.
Kezd nyilvánvalóvá válni, hogy valami itt nem kerek, nem normális. Vagy a nővel nincsen rendben valami, vagy a bébiőr fogja be valamelyik szomszéd hasonló szerkezetét, és az ottani bántalmazásokat hallja. Ezt a film sokáig a nézőre bízza. Hallucináció vagy valóság? És, ha a nő nem egészséges mentálisan, akkor vajon mi igaz az egész történetből, amit látunk? Tényleg a férj bántotta a gyereket, és előle menekült el? Vagy valami sokkal sötétebb titok van emögött? Nagyon lassan és egyre nyakatekertebben bomlik ki a történet, ami végül már szinte teljesen átláthatatlan. Azt sem lehet tudni, mi a valóság és mi nem. Mi a nő agyszüleménye és mi nem. Majd felbukkan egy kisfiú is, aki a gyereke barátjának mondja magát, de akiről szintén nehéz eldönteni, hogy létezik-e egyáltalán. Vagy minden az elejétől kezdve a beteg nő agyának játéka.
Szerintem nagyon jó film lett volna irtó súlyos lezárással és csattanóval, de egy hajszálnyit sok benne a csavar és a ki nem bontott szál, a nézőnek el nem mondott igazság. Jó, ha a film nyolcvan százaléka lesz érthető teljes egészében a végére. Igaz, az a nyolcvan százalék egy igen-igen erős gyomronvágás és súlyosan erős felismerés. Kár azért a túlbonyolításért a másik kisfiúval. Bánt, hogy bizonytalanságban hagyott azzal kapcsolatban, hogy miről szól a teljes egész sztori, de mégsem tudom utálni a film végét lezáró ultrasúlyos jelenetért.
