Őszintén szólva első megnézésekor nem kötött le Pal Sletaune már-már az ismeretlenségbe merült filmje. Félbe is hagytam, mit tagadjam, és csak másnap kezdtem neki újra, kicsit kipihentebben. De nagyon nem bántam meg, csak egy kicsit. A Babycall (más néven Monitor) nem rossz film, sőt kifejezetten érdekes és jó alkotás, ha az ember nem akar okvetlenül egy ezerrel pörgő, akciódús filmet nézni.
Egy fiatal nőről szól, akinek a gyámhivatal vagy mi a fene egy panelházban menedéklakást ad a gyermeküket súlyosan bántalmazó férje elől, amíg a férjét a bíróság el nem ítéli, vagy fel nem menti. Lényeg, hogy addig, amíg a tárgyalás le nem zajlik az agresszív férje ellen. Teljesen reális, ha a nő (Anna - Noomi Rapace) már-már abnormálisan félti a tíz év körül gyerekét, éppen ezért, hogy mindig ellenőrizhesse őt, egy úgynevezett bébiőrt vesz neki egy nagyon kedves, előzékeny bolti eladótól. A problémák is itt kezdődnek. Na nem mintha a gyermekét majdnem megölő férj nem lett volna éppen elég probléma. A nő mindenféle segélykiállításokat hall a bébiőr hangszórójából, ám hiába siet át a szomszéd szobába, a gyermeknek semmi baja.
Kezd nyilvánvalóvá válni, hogy valami itt nem kerek, nem normális. Vagy a nővel nincsen rendben valami, vagy a bébiőr fogja be valamelyik szomszéd hasonló szerkezetét, és az ottani bántalmazásokat hallja. Ezt a film sokáig a nézőre bízza. Hallucináció vagy valóság? És, ha a nő nem egészséges mentálisan, akkor vajon mi igaz az egész történetből, amit látunk? Tényleg a férj bántotta a gyereket, és előle menekült el? Vagy valami sokkal sötétebb titok van emögött? Nagyon lassan és egyre nyakatekertebben bomlik ki a történet, ami végül már szinte teljesen átláthatatlan. Azt sem lehet tudni, mi a valóság és mi nem. Mi a nő agyszüleménye és mi nem. Majd felbukkan egy kisfiú is, aki a gyereke barátjának mondja magát, de akiről szintén nehéz eldönteni, hogy létezik-e egyáltalán. Vagy minden az elejétől kezdve a beteg nő agyának játéka.
Szerintem nagyon jó film lett volna irtó súlyos lezárással és csattanóval, de egy hajszálnyit sok benne a csavar és a ki nem bontott szál, a nézőnek el nem mondott igazság. Jó, ha a film nyolcvan százaléka lesz érthető teljes egészében a végére. Igaz, az a nyolcvan százalék egy igen-igen erős gyomronvágás és súlyosan erős felismerés. Kár azért a túlbonyolításért a másik kisfiúval. Bánt, hogy bizonytalanságban hagyott azzal kapcsolatban, hogy miről szól a teljes egész sztori, de mégsem tudom utálni a film végét lezáró ultrasúlyos jelenetért.
