2020.10.13 11:12 Kóborló Olvasottság: <100x
2

Egy kegyetlen múltú ház

Sok filmet inspiráltak igaz történetek, de a legtöbb esetben ezeket alaposan felhígítják a készítők, hisz nem dokumentumfilmet akarnak a történetekből készíteni, hanem filmet, ami elsősorban a nézők szórakoztatására irányul. Nos, a The Amityville Horror, avagy A rettegés háza címen bemutatott, 1979-es amerikai horror is ebbe a kategóriába sorolható, hisz az alapját egy igaz történet szolgáltatta.

1974. november 13-án a DeFeo család legidősebb gyermeke betelefonál a Long Island-i rendőrségre, hogy Amityville-i házukban az éjszaka folyamán lemészárolta az egész családját. A rendőrség kiérkezik a mészárlás helyszínéül szolgáló házhoz, ahol megtalálják az áldozatokat és a DeFeo család legidősebb gyermekét és egyben az egyetlen túlélőt, aki beismeri, hogy ő követte el a gyilkosságokat a ház hangjainak hatására. Tettéért elítélik és börtönbe kerül (viszont jelen filmünk közel kétórás játékideje nem ezt a történetet fogja felszolgálni nekünk, hanem ami ezután történt a házban). Körülbelül ennyi az igazságalapja az Amityville-i gyilkosságoknak, az pedig, hogy a DeFeo család egyetlen életben maradt tagja megőrült, vagy valami más ok miatt vitte véghez a mészárlást, a mai napig is csak legendák és találgatások céltáblája.

Egy kegyetlen múltú ház

Eme kegyetlen és furcsaságokkal teleszőtt történetet írta meg Jay Anson (1921–1980) 1977-ben The Amityville Horror: A True Story címen. Mivel maga a történet igencsak rejtélyes, és a könyv is csak mélyítette az emberekben a kérdést, hogy vajon mi is történhetett valójában 1974. november 13-án a házban, nem volt nagyon meglepő, hogy az MGM Stúdió egyből lecsapott a könyv megfilmesítési jogaira, és 1979-ben el is készült az Amityville Horror első része, amit ma már joggal sorolunk a horror klasszikusai közé.

Szerintem egy egész tisztességes horrort üdvözölhetünk ebben a filmben, ami rengeteg további kísértetfilm megszületésének lehetett az alapja. Ezzel persze nem azt akarom mondani, hogy az ebben a filmben látható, ijesztgetésre szolgáló jelenetek nem felfedezhetők régebbi horrorfilmeknél (mert ez nem igaz), de mégsem éreztem egy pillanatra sem, hogy annyira elcsépeltek lennének, hogy emiatt az adrenalin szintemet nem lenne képes megemelni a film. Merthogy egy igenis félelmetes alkotás lett A rettegés háza, ami igaz, hogy kimondottan komótosan halad a félelemkeltés útján, de mégis végig érezhető már az első perceitől valami rossz és gonosz jelenléte, ami viszont remek atmoszférát teremt az egész alkotásnak. Külön kiemelném a remekbe szabott zenei betéteket, amiért Lalo Schifrin zeneszerzőt Oscar-díjra is jelölték (amit végül nem kapott meg, de a hidegrázós hangulat így is garantált tőle).

Színészek terén egész kellemes nevekkel találkozhatunk, akik kimondottan jól testesítették meg a karaktereiket, tehát az ő munkájukon nem múlt a siker, akárcsak a stáb többi tagján sem. Elképesztő siker lett az Amityville Horror a mozikban, hisz a közel 5 millió dolláros költségvetés mellett 86,5 millió dollár bevételt termelt, ami a megjelenése idejében hatalmas diadalnak számított. Mondjuk a kritikusok annyira nem szerették a filmet, hisz elég vegyesnek mondhatjuk a kritikai felhozatalát, de a nézők imádták, és Hollywoodnak csak ez számított.

Mára már kijelenthető, hogy egy komplett iparág épült az Amityville filmekre, hisz ha valaki végig akar menni az összes olyan filmen, aminek köze van ehhez a klasszikushoz, több mint tíz film alatt meg sem fog állni.

horror

A rettegés háza című thrillerben Buzzy Crocker fotókat készít bulvárlapok számára, de egy ideje nem készült szenzációs darab. Végre megtalálja a nagy sztorit, amivel nagyot... több»

2