JcWh   2020.11.27 19:11
2

Kedélyeket borzoló dramedy a beatkorszak Londonjából

Csupa meglepetés volt ez a négy Oscar-díjra jelölt angol ifjúsági film a 60-as évek közepéről, ugyanis amellett, hogy rendkívüli módon képes szórakoztatni az embert könnyed stílusával, közel sem egyszerű problémaköröket dob fel története során. Tulajdonképpen a 60-as évek brit újhullámos stílusát – az ún. "kitchen sink" realizmust – vígjátéki elemekkel vegyítették, amire sok más példát nem is tudok mondani.

Szerencsére nem egy témakörre építkezik a film, hanem összefűz, illetve egymásra épít többet: az emberi külső-belső értékek ellentétével (egyfajta szépségideál kritikával) kezd, majd szépen átvándorol olyan (még ma is) rizikósabbnak tekintett témákra, mint az abortuszkérdés vagy a nevelőszülőség intézménye. És mindezeket a témákat nagyon okosan úgy dobja fel, hogy nem határolódik el egyik irányban sem, így a nézőre bízza azok mérlegelését. Ha a brit történeti-politikai kontextust is figyelembe vesszük, még nagyobb bátorságot és egyúttal jelentőséget nyer az alkotás, ugyanis éppen a film bemutatása után egy évvel, 1967-ben szüntették meg Nagy-Britanniában az abortusz teljes tilalmát (és sok egyéb addig tiltott dolgot, például a homoszexualitást is).

Kedélyeket borzoló dramedy a beatkorszak Londonjából

Az érzékeny társadalmi témák mellett a történetvezetés sem tekinthető hétköznapinak, főleg nem a korához képest. Aki hozzászokott napjaink futószalagon gyártott klisés vígjátékaihoz, azt nagyon meg fogja lepni ez a film, ugyanis a klisés alapfelállás után olyan szinten megcsavarják a történet szálát, hogy néha megdörzsöltem a szemem, hogy jól láttam-e, mi történt. Ráadásul ezek a fordulatok teljesen realisztikusak maradnak, és nyoma sincs a jól megszokott hollywoodi cukormáznak. A film vége pedig akkorra meglepetésként ért, hogy örömömben a térdemet csapkodtam. Nem csodálkoznék, ha akkoriban sok embernél kiverte a biztosítékot a film, de szerintem egy konzervatív gondolkodású embert ma is kényelmetlen helyzetbe hozna.

A formabontó sztori mellett a film hatásosságát a jól megírt karakterek és a ragyogó színészi alakítások emelik tovább. Mondanom sem kell, hogy a karakterek sem éppen megszokottak voltak, de például én már mindegyik típussal találkoztam életemben. Ami talán kevésbé hihető, hogy ilyen szélsőséges embereket ritkán hoz össze egy helyre az élet, de persze nem teljesen elképzelhetetlen. Talán emiatt egy kis szatirikus élet is kap a film. A négy fő karakter komplexitása nagyon érdekesen, lépcsőzetesen emelkedik a címszereplő felé. Talán a legegyoldalúbb szerep Charlotte Ramplingnak (akit éppen pár éve jelöltek először Oscar-díjra) jutott ki, aki azonban annyira jó alakítást nyújtott a külsőre csodaszép, de belülről rothadó Meredith szerepében, hogy ezt azonnal meg is bocsátottam a filmnek.

Ezután következtek a férfi főszereplőink, akik szintén kicsit egyoldalúra lettek megírva, de némi összetettséget mutattak már. Alan Bates a jóképű, ugyanakkor rendkívül infantilis fiú szerepében iszonyatosan jót alakított, néhány momentumban megmutatta karakterének komoly oldalát is. James Mason (aki Oscar-jelölést kapott alakításáért) pedig hozta a tőle elvárható nívót a kicsit perverz középkorú férfi szerepében. És a Georgyt alakító Lynn Redgrave-nek volt szerencsére a legjobban kidolgozott karaktere, akinek motivációi világosak voltak, és nagyon jó összekötő elemként működött a többi szereplő között. Redgrave teljesen megérdemelten kapott Oscar-jelölést a különc, kissé fiús, de érzőszívű és anyának született Georgy szerepéért.

És végül nem hagyhatom ki a szintén Oscar-díjra jelölt, a The Seekers által előadott, fülbemászó főcímdalt sem, ami 1966-ban Nyugat-Európában és az USA-ban is megostromolta a zenei listákat. De a film egész hanganyaga profi módon megkomponált, és nagyszerűen van illesztve az adott szituációkhoz. Csakis ajánlani tudom ezt a minden szempontból klappoló alkotást, ami igazi időkapszulaként visszarepíti nézőit a 60-as évek "swingelő" Londonjába. A filmhez készítettem magyar feliratot.

dráma | romantikus | vígjáték

Georgina (Lynn Redgrave) egy kissé éretlen, nem igazán nőiesen viselkedő 22 éves lány, aki a gyönyörű és népszerű Meredith-szel (Charlotte Rampling) lakik együtt. A még szűz... több»

2