Az elvileg megtörtént eseményeken alapuló film felütését egy szörnyen degenerált gondolkodású, számító családfő még betegebb gondolatfoszlánya indítja útjára, amely amolyan Coen módjára egy egészen elképesztő erőszakhullámot indít el. Sajnos mindhiába a sok torz tükör és kegyetlen burleszk-szerű paródia, az északi kontinens legihletettebb vidéke ontja magából a minden bizonnyal valóban valahol valamikor megtörtént sztorikat. Alkalmanként azt tapasztaljuk, hogy a készítők sokszor bevallják, nem hozzáadtak a történethez – erőszakmennyiség szempontjából –, hanem épphogy az élét próbálták oldani a meghökkentő cselekményeknek.
A Coen fivérek sosem kerteltek. Aki ismeri néhány főbb művüket, az tudja, hogy nem éppen a finomkodásukról híresültek el. Mélyen elgondolkodtató alkotásaik nem csupán a naturális valóságot adják vissza, hanem a ráeszmélés, a szembenézés igényével lépnek fel. Nem mondhatjuk, hogy csak egy bizonyos nézőközönség számára fogyaszthatók a műveik, realista stílusú alkotásaik az óceánon innen és túl is sikert aratnak. Gondolhatunk itt például a Barton Fink neurózisos írójának történetét feldolgozó filmjükre, amely Cannes-ban három fődíjat is bezsebelt.
A Fargo Frances McDormand számára hozta el a lehetőséget, hogy megmutassa angyalszárnyait – ez mondhatni sikerült is. A színésznő nem szerényebb helyen, mint a Yale-en, annak is dráma tagozatán koptatta az iskolapadot. A Coen testvérek már korábban kiszemelték maguknak, így láthattuk őt az Arizona-i ördögfióka c. fekete komédiában, ahol Nicholas Cage-dzsel és Holly Hunterrel szerepelt a vásznon. A nem túl gyakran citált filmben kiemelkedőt nyújtott, csakúgy, mint a nem sokkal később készült Lángoló Mississippi c. epikus műben. A Fargo elszánt nyomozójaként karakterét kissé túlcizellálták, s bár elragadó a fellépése, a folyton valamit majszoló hölgyemény néha a Columbo női változatát idézi. Kissé esetlen, de előzékeny attitűdje egy idő után idegesítővé válik, a felderítendő bűnügyet mégis játszi könnyedséggel oldja meg. Ez pedig – újfent hangsúlyozni érdemes – nem a két felbérelt, meglehetősen ügyefogyott kriminális figura ténykedése nyomán jött létre. Ahogy mondani szokták, a gondolatok azok, amelyek észrevehetetlenek, és láthatatlan módon ott állnak minden rejtelmes és gonosz tett hátterében.
Jerry Lundegaard úgy látszik, átérezte apósa valószínűleg nem egyszeri pikírt megjegyzését honfiúi tettrekészségének hiányáról, és neurotikusra frusztrálódott, valószínűsíthetően félresikerült házassága miatt. A fekete mágiával átitatott életrecept a kertvárosi nagypolgári élet félisteni létmódját leutánozni vágyó kisember állandó járuléka az élethosszig tartó rózsaszínű boldogság eléréséhez. Jerry számítása a képsorok alapján nem jött be, és a legelvetemültebb, ugyanakkor legidiótább ötlet születik meg elméjében. Tervének végrehajtásához (melynek valódi célja ismeretlen) sajnos megtalálja a két leghasznavehetetlenebb csirkefogót, akik a legkevésbé sem ismerik egymást. Amennyire képtelenek kézben tartani az ügyet, annál gyorsabban szaporodnak körülöttük a megboldogultak. Steve Buscemi, mondhatni a Coen testvérek állandó partnere hűen hozza a kissé lökött – hatékony törvényen kívüli életmódra alkalmatlan – figurát. Peter Stormare-t szintén példamutató módon találta meg a szerepre a híres rendezőpáros, aki karrierjét színpadi szerepekben csiszolta – itt egy megveszekedett pszichopatát alakít, méghozzá utánozhatatlan módon. Ilyen átható, mégis retardált fintor állandó produkálására nem mindenki képes, annyi szent.
Szegény, csalódott Marge rendőrtisztünk szomorúan konstatálja a pénz-erőszak ördögi körforgásának érthetetlenségét. Pedig csupán a bonyolult história utolsó láncszemének darabkáját sikerült megragadnia, az egész végeláthatatlan kálvária dramaturgiájának mibenlétét még csak nem is a vörösre festett hó abszurd látványa adja, hanem egy teljesen céltalan és értelmetlen társadalmi létállapot lélektelen mivolta. A nyugatias, posztmodern létberendezkedés önemésztő arculata vérző sebként itatódik át a kívülről meghittnek tűnő, intarziás berakásokon. Nem csupán ezen film, hanem számos más mozgóképes alkotás alapja a szakralitást maga mögött hagyó, valójában atomizált emberi közösségek belső feszültségeinek szürreális láttatása. A diskurzusok visszhangtalanul halnak el a széttöredezett lélekdarabkák árnyai közepette, miközben paranoid szorongás alakul ki a legmeghittebbnek látszó személyek között.
Lundegaard eszményi példája az ilyen társadalmakból kihullott, nárcisztikus konfliktussal küzdő egyénre. Ezen hangulatot fedi fel szinte minden gesztusa, a gyakran közönyös vagy ingerlékeny kedélyállapot változása. Nem tudni, hogy őrült terve egy megbomlott elme szüleménye, vagy saját képességeinek túlértékelése, amelynek alapján tetteit kiviteleztette. Az egész kívülről nevetségesen szürrealisztikus. A készítők úgy ábrázolták a történet feszültségpontjának megnyugvását, mint egy általános megoldást. Marge rendőrtiszt férje ideális prototípusa a tökéletesen beilleszkedő, a morális kilengésekről tudomást sem vevő álláspontnak. Felhőtlen közönye irritálóan hathat, ha nem felülemelkedettséget sugároz, ezzel csak elterelve a figyelmet a súlyos szociális anomáliákról.
84 Fargo (1996)
Jerry Lundegaard (William H. Macey) született vesztes, de most szeretne ezen változtatni. Nagyratörő terveihez azonban pénz kell, és mivel apósát hiába kérlelte, úgy dönt,... több»
Szereplők: Steve Buscemi, William H. Macy, Frances McDormand, Bruce Campbell, Peter Stormare
