Tony Todd miatt eladható a fim, sőt ki merem jelenteni, hogy nélküle nem is lett volna ennyire ismert a Kampókéz 1-2-3, ami azért valljuk be, részről-részre lejjebb csúszik színvonalában. Clive Barker tollából és Mark Kruger, na meg Rand Ravich átiratából Bill Condon készített egy erősen közepes alkotást. (Bezzeg, ha ma csinálnák, zseniális lenne.)
Kicsit már akkor elszomorodtam, mikor a filmben a legendás gyilkost vagy szellemet vagy démont (ami tetszik) Mézembernek hívják. Na ne már... Reméltem, hogy nem kezdik el Mézikének becézni. A történet nem olyan sommás és tartalmas, az első részt próbálja meglovagolni csak úgy szőrmentén. Persze itt is vannak újdonságok, de a sablonok élnek, és befurakodtak a képernyőre. Sajnos ez a második epizód igazán újat már nem tud adni, nem kifejezetten pörgeti fel az adrenalinszintemet. De... Azért nem oda Buda. Nézzük!
Szakít a hagyományokkal a film, és máris New Orleans mítoszokkal átszőtt vidékén vagyunk ebben a történetben. Itt az afroamerikai közösség színes képei köszönnek vissza ránk, de mégsem annyira erőteljesen, mint az első részben Chicago lepukkant utcái, de főleg Cabrini Green dokkházai. Viszont annak örültem, hogy a túlvilági hangulatot megidéző zenéket Philip Glass most is remekül alkalmazta. Sőt, ez talán jobban is sikerült, mint az első részben.
A film azért unatkozásra nem hagy időt, több részre tudnám bontani. Kezdődik a nyomozással, ami a legenda, és a Candymanről gyűjt infókat. Kicsit nekem kapkodósnak tűnik az eleje, de szerencsére Candyman (Kampókéz) belép, és megkezdődnek az izgalmak, és persze a hullák "gyártása". Annie karaktere (Kelly Rowan) nekem nem túl erős, olyan színtelen-szagtalan a játéka, amit kifejezetten sajnálok. Nincsenek mélységek és magasságok, ami bántó, de nem olyan erőteljesen, hogy Tony Todd játékát (aki szinte lubickol) ne élveznénk. Bár elképzelhető, hogy csak annyi történt, hogy Virginia Madsen sokkal jobb színésznő, mint Kelly Rowan.
Ami nagyon tetszett, sokkal jobban ki van bontva Kampókéz (bocsi, nekem nem tetszik a Mézike) története, izmos flashback képsorokkal bemutatva. Időutazók leszünk, ami néha nem is olyan nagy baj. Csökken a misztikum, a titokzatosság, és Kampókéz is más színezetben áll előttünk. Valakinek ez nyerő, valakinek idegesítő. Szóval lehull a lepel, megismerjük a szerencsétlen flótás, Mézember történetét, és így más oldalról (is) látjuk a sztorit és a főszereplőt. Na oké. Akit még kiemelnék, az nem más, mint Ellis (Bill Nunn) és Octavia (Veronica Cartwright) karaktere. Velük is remekül bánt a rendező.
Persze, ajánlott film, nézzük meg. Amúgy hiteles fordításban Cukorember, Cukros ember vagy Cukros bácsi lenne a neve. Nekem a Kampókéz jobban bejön. Fotel, takaró, egy szelet legyező torta (házi) és narancsos-fahéjas tea, köszönet a Gárdonyi Teaháznak. Ez és a film... Szép az élet, és érdemes megélni minden pillanatát, akár jó, akár rossz. Összetartoznak. Fekete és fehér. Fény és árnyák. Csak ne mondd ki ötször, hogy Candyman!
65 Kampókéz 2. (1995)
Ha ötször egymás után kimondják Kampókéz nevét a tükör előtt, megjelenik a félkarú férfi és gyilkolni kezd. Úgy tűnik New Orleans városára béke ül; senki nem kelti... több»
