A giallo fénykorának egyik kevéssé ismert – és talán kevéssé jelentős – darabja lett ez a produkció. Habár a műfaj egyik dreamteamje (Edwige Fenech és George Hilton) itt újra összeállt, a végeredményt még ők is csak az elfogadható szintre tudták feltornázni. Ez a film inkább a krimis-nyomozós thriller hagyományait követi, mint a véres/erőszakos giallóét, noha azért itt is akadnak gyilkossági jelenetek, és e történetben is jelentős szerephez jut a szexualitás és a gyilkosság/erőszak összekapcsolódása.
A cselekmény – amint az nagy nehezen kiderül az idő múlásával – végső soron egy toronyház lakói körül bonyolódik, valaki ugyanis fiatal, vonzó nőket gyilkol halomra, és a tettes indítéka persze csupán a film végére válik ismertté. (És a gyilkosságok oka is némileg erőltetett, a tettes az általa bűnösnek, normaszegőnek tekintett nőket "bünteti meg".) Gyanús figurák természetesen bőven akadnak a környéken, van pl. egy ronda vénasszony, aki képregényeket gyűjtöget (de nem magának), de felbukkan egy idős, zárkózott hegedűművész is, továbbá annak leszbikus lánya, aki minden nőt megpróbál elcsábítani. Meglehetősen kacskaringós úton derül ki az igazság, kicsit agyonbonyolított meseszövés és a már megszokottnak mondható, „hajuknál fogva” előrángatott megoldások, logikai bakugrások segítik a film főszereplőit a rejtély kibogozásában. Habár a rendőrség sem tétlenkedik, a Harsányi Gáborra emlékeztető Erici felügyelő (Giampiero Albertini) és kissé együgyűnek tűnő segédje (Franco Agostini) nem igazán állnak a helyzet magaslatán. Így aztán Jennifer (Edwige Fenech), a fotómodell, illetve Andrea (George Hilton), a cselekmény színhelyéül szolgáló épület tervezője saját nyomozást indítanak, közben pedig a forgatókönyvírók jóvoltából lehetetlennél lehetetlenebb helyzetekbe kerülnek.
Túl sok meglepetésben vagy izgalomban sajnos nincs része a nézőnek, pedig még a sablonos megoldások is elfogadhatóbbak lennének, ha legalább időnként lenne valami igazán ütős a történetben. Végeredményben egy tisztes iparosmunkát kapunk, néhol fejfájdítóan ostoba ötletekkel (pl. az épület előtt hasba szúrt, vérző nőnek senki sem siet a segítségére, aztán percek múlva hirtelen elkezdenek gyilkost kiáltani). A színészi alakítások minősége hullámzó, a legtöbben élettelenül, enerváltan alakítják a rájuk kiosztott figurákat. A párbeszédek is sokszor gyatrák, ötlettelenek, sok jelenet inkább időhúzó jellegűnek tűnik. Ráadásul beleerőltették a történetbe Jennifer múltjának egy darabját is, amikor egy szexkultuszt létrehozó férfi (Ben Carrá) a nő férje volt, s még most is üldözi őt. Ennek a cselekményszálnak például nem sok értelme és jelentősége van, legfeljebb annyi, hogy egy ideig plusz egy gyanúsítottal számolhasson a néző.
Edwige Fenech mellein kívül talán Stelvio Massi operatőri munkája, illetve a Bruno Nicolai által komponált filmzene tehet hozzá valami pluszt ehhez a produkcióhoz. Bizony nem ez a filmgyártás csúcspontja, de még a giallók között is inkább a közepesebb alkotások sorát gyarapítja. Az egész eléggé rutinszerű, az én szememben néhány jelenettől eltekintve nem volt meg benne az a bizonyos valami, amitől igazán beleélhettem volna magam a történetbe, vagy végigizgulhattam volna ezt a több mint másfél órát. Ugyanakkor viszont érdekes a főszereplők körüli világ ábrázolása, elég sötét képet kapunk a városról, amelyben mintha túltengene a bűn és az erőszak, és amelyet beleng a szexualitás levegője. A szereplők között akad sztriptíztáncosnő, prostituált, meztelenkedő fotómodell, egyszóval a félvilági élet jelentős szerepet kap a történetben. Kicsit sajnálom, hogy az alapvetően jó ötleteket nem tudták kellőképpen kidolgozni az alkotók, gyakorlatilag a műfaji kliséket halmozták itt össze. Erős közepes, de sajnos úgy tűnik, nem futotta ennél többre.
Jennifer, a fotómodell egy furcsa gyilkossági ügybe keveredik, az áldozatok ugyanis részben a lakásának korábbi bérlői közül kerülnek ki. A lányt hamarosan üldözni kezdi a... több»
Szereplők: Edwige Fenech, George Hilton, Carla Brait, Paola Quattrini, Giampiero Albertini
