2022.02.20 11:31 roben2112 Olvasottság: 236x
1

Valóban katasztrófafilm, de sajnos végigülni is az

Minap sikerült a barátnőmmel és a kedves ismerőseimmel elmenni és moziba megnézni ezt a filmet, és őszintén szólva eléggé unszolni kellett, hogy be is üljek rá, de úgy voltam vele, ám legyen, a bemutató alapján egy esélyt azért adok neki, mert általában nem adok a kritikákra, de most az egyszer hallgatnom kellett volna a megérzéseimre is, mert valahol tudat alatt azért tudtam, hogy ez a film nem lesz jó, és ahogy haladt az egész sztori, sajnos szépen lassan kezdett beigazolódni, pedig önmagában imádom a katasztrófafilmeket, főleg akkor, ha sci-fi elemekkel is tele van tűzdelve. De lássuk is, mit hozott számomra ez az alkotás.

Köztudott, hogy Roland Emmerichnek azért van pár nagyon jó és maradandó filmje is, mint például a Godzilla, A függetlenség napja vagy épp a Holnapután. Ennek tudatában, úgy voltam vele, hogy na, ha még nem is lesz egy igazán kiemelkedő katasztrófafilm, azért szerintem bőven nézhető és egyben élvezhető is lesz, de az elején még nem gondoltam volna, hogy igazán nagyon fogok tévedni ezzel a gondolatmenetemmel kapcsolatban. Az alapkoncepció jónak ígérkezik, és még valahol el is kezdi érdekelni az ember, hogy na ebből mi lesz, és merev, tág pupillákkal kezdi rászegezni a képernyőre a tekintetét, de ez is körülbelül az első 20 percig tart, ugyanis elég hamar áttér a komoly koncepcióról a komolytalanra. A film kategóriáját tekintve néhol azt sem tudod eldönteni, hogy pontosan mi akar lenni. Sci-fi? Katasztrófafilm? Esetleg fantasy? Mindenesetre kaptunk egy koncepciót, ami nem működött.

Valóban katasztrófafilm, de sajnos végigülni is az

A színészi játék nem túl erős, egyszerűen nem tudják átadni azt az érzést, hogy azonosulni tudj velük. A katasztrófa első fázisában minden hitelét veszti, még az is, amiben a film elején még reménykedtetek vagy hittetek. Egy hatalmas katyvasszá alakul át, és az egész egy összecsapott, üres semmivé válik, néhol kiábrándítóan nagy túlzásokkal és borzasztóan hatalmas hibákkal. Jelentéktelen jelenetek zöme, összecsapott és teljesen értelmetlen párbeszédek, és olyan hihetetlen szituációk sokasága jelenik meg, hogy egy idő után már várod, hogy vége legyen, és még ehhez hozzácsatolva a játékidő sem a legrövidebb, de ha már úgy érzed, eddig elszenvedted magad, akkor már csak kíváncsi leszel a végére, de mikor odaért a történet, még adott nekem egy kegyelemdöfést, ami eléggé fájt.

De csak hogy hozzak fel pozitív dolgot is, és talán az egyetlen is, az pedig a látvány, ami sok helyen szép és azért eléggé kidolgozott, így moziban azért eléggé szépen nézett ki. Összességében ezért az egy dologért kapott tőlem kettő darab csillagot, mert ha nem lett volna ez a látvány, szerintem még egyet se nagyon érdemelt volna. Az én véleményem, hogy ez a mozi nem ért meg se kétezer forint plusz nasit, se bő 2 órát az életemből. Hál' istennek, az esetek legnagyobb részében nem választok rosszul, de itt sikerült borzasztóan mellényúlnom.

50 Moonfall  (2022)

akció | fantasy | kaland | katasztrófafilm | sci-fi

Egy titokzatos erő mozdítja ki a Holdat pályájáról, amely végzetes következménnyel járhat az emberi civilizációra nézne. Csupán hetek maradtak hátra, hogy a Föld és a Hold... több»

1