Nem tudom, ki felelős a film első órájáért, de biztos, hogy perverz módon rajong Spongyabobért. Az egész felvezetés egy olyan szürreális ostobaságba torkollik, mint ami a már említett rajzfilmet átitatja. Ahol a főhős nem is próbál meg komoly és felelősségteljes lenni, viszont minden alkalmat megragad, hogy a saját kretén viccein mulasson. Kezdeném azzal, hogy a filmben ábrázolt Gorr áttérése az istenölő hitre pont annyira hihető, mint egy templomba járó katolikus áttérése a Szauron hitre nagyjából 1 perc alatt. Értem, hogy megtört és sokat szenvedett, de lehet, hogy ezt nem egy 6 éves szintjén kellett volna elmesélni. Vagy talán a képmutatás halálát láthattuk, amit egy átkozott kard átkozott hordozója hozott el egy olyan istennek, aki képes volt az előző hordozót legyőzni? Bárhogy is néztem, nem áll össze a kép. Eszembe jutnak a költő szavai: "Véget ért az átok, végre már látok, / Nem nyelt el az ár, mikor az egész élet fáj". Itt Gorrt nemcsak, hogy elnyelte az ár, de még bele is fulladt. Önmaga árnyéka fojtotta meg azon az egyszerű módon, ahogy a kétségbeesés megfojtja a legnemesebb harcosokat. Megszületett a hős, az elátkozott árnyék, aki kiemelkedik a sötétségből, hogy lerántson oda mindenkit, miután elvette tőlük a fényt.
Egy ilyen felvezetés nemes hősökért kiált, akik képesek fegyverrel és pusztító poénokkal legyőzni a rettegett árnyékharcost, az istenölőt, aki megfosztja az embereket a hitüktől. Ahogy a pénzbe vetett hitet fojtja meg egy láthatatlan árnyék, ami észrevétlenül beszivárog az otthonunkba, és ott talál el, ahol a legjobban fáj, hogy önkéntelenül egy megmentőért kiáltsunk. A megmentőért, akit az árnyék leleplez és lemészárol a kedvünkért. Nos, ha voltak is isteneink az ókorban, valószínűleg találkoztak az istenölővel, mert még nem adtak interjút a tévében. Mégis a gonosz áll nyerésre a világunkban?
A poénok, amik ezután következnek erőtlen tűzijátékok az istenek porondján, ugyanúgy hatástalanok a nézőkre, mint a legyőzendő ellenfelekre. Egy-két poénról nehéz eldönteni, hogy ezt komolyan gondolták-e, vagy ferde tükröt akarnak tartani, mert annyira rossz. Illetve egy hatása mégis van a filmnek: konkrétan elmenekültek nézők a felvezetés után saját mentális egészségüket féltve. Együttérzek velük.
A Marvel-filmek legnagyobb erénye, hogy az isteneket szerethető, közvetlen, barátságos figuraként ábrázolják, ezzel is segítve, hogy a néző közelebb érezze magát egy olyan istenhez, aki tesz valamit a vásznon. A megfoghatatlan és távoli istenképpel nehéz együtt érezni. Az előző filmek mind építették ezt a környezetet, de a mostani film még erre is alkalmatlan. Jane - akiből hirtelen isten lesz - nagyon határozottan morzsolgatja a pixeleket a képzeletbeli kalapácsával a vásznon. Vajon a néző hány éves korig gondolja azt, mikor a tükörbe néz, hogy egyszer ő is szeretne olyan rettenthetetlen harcos lenni, mint Jane, csak valaki adjon neki egy Mjölnirt? Hát nem ismerek tudóst vagy 4. stádiumú beteget, aki egy kézbe vett fegyvertől hirtelen aratógéppé változott volna, csak mondom.
A film annyira poénra vette az istenek bemutatását, hogy a szivárványlelkűtől a pojácán át a hullájánál tisztelettel megemlékezőkig minden előfordul. Az egész istenesdi a filmben olyan, mint egy nagy orgia, amiből kihagytak. Látjuk, hogy nagy örömük van benne, de mi nézők nem élvezzük. A poénok közt kevés volt, ami szórakoztatott. Leginkább a gyenge, szánalmas és zsibbasztó jutott eszembe a legtöbbről. Mesterien kivitelezett szar, aminek a tetején ott virít a tejszínhabba ágyazott cseresznye. Ha ki tudod zárni a bűzt, amit áraszt magából, még örömet is tud okozni.
A kínos jelenetek kupacánál csak a kliséhalmok nőttek nagyobbra. A harmadik után már levegőért kapkodtam, mert úgy éreztem, hogy leterít egy cunami és itt halok meg. Miután lenyugodott a víz, képes voltam úgy tekinteni a filmre, mint pár épen maradt épületre a széttört tájon. Rázós lesz, de még nincs minden elveszve. Szerencsére az akciójelenetek szaporodásával az ostoba poénkodás alábbhagyott, így a film a második órában kezdett élvezhetővé válni, a végére pedig szinte kellemes élménnyé nőtte ki magát.
A villámszemű kisgyerekek zúzása erősen emlékeztetett egy nagy létszámú FPS hentelésre és egy japán anime káoszos-darabos csataábrázolására. Attól eltekintve, hogy teljesen idegen volt az addigi képi és történeti világtól, túl eseménydús lett, hogy befogadható legyen. Leginkább egy csapat légy vergődésére emlékeztetett egy befőttes üvegben. Lehet, hogy az alkotóknak az értelmetlen látványorgia szórakoztató, de nekem nem. Viszont minden jó, ha a vége jó, a gonosz elnyerte jutalmát, a jó is elnyerte jutalmát, és a világ megmenekült. Igazából ez minden Marvel filmben így van.
Mi a film legnagyobb erénye? Axl Rose és a káprázatos látványvilág. A tájak, a jelenetek mind kiválóan kidolgozottak. Le a kalappal az animátorcsapat előtt. Kihozták a filmből a maximumot. Enélkül sajnos pont annyira lenne izgalmas, mint egy 70-es évekből előlépett sci-fi béna díszletekkel és béna párbeszédekkel. Szerencsére megkaptuk a koktélcseresznyét, így mindenki elégedetten dőlhet hátra. Ez felhozta a filmet 3 csillagra. Szigorúan egyszer nézős. Semmi romantikát nem hagyott bennem, ami miatt egy-két jelenetet megnéznék újra. Kicsit megijedtem a végén a fenyegető üzenetettől: Thor még visszatér. Nagyon remélem, hogy a visszatérése nem lesz ennyire fájdalmas.
akció | fantasy | kaland | vígjáték
Lehetséges volna, hogy miután sikerült legyőzni Thanost, az őrült titánt, megmenteni a fél univerzumot, a Bosszúállók oszlopos tagja, Thor méltatlanná váljon mindarra, amelyet... több»
Szereplők: Christian Bale, Bradley Cooper, Matt Damon, Russell Crowe, Natalie Portman
