John Cassavetes neve elsősorban talán az általa rendezett fajsúlyos lélektani drámákról, illetve a filmes szerepeiről ismert a filmrajongók előtt. Ugyanakkor időnként mint író-rendező a kommerszebb történetek, műfajok felé is kacsintgatott, több-kevesebb kritikai és közönségsikerrel. Ez utóbbiak közé tartozik a Glória című neo-noir thriller-drámája, amely egy középkorú nőnek és egy hatéves fiúnak a maffia előli menekülését meséli el.
Glória (Gena Rowlands) akarata ellenére is belekeveredik egy zűrös ügybe, amikor a szomszéd családot szinte teljesen kiirtja a maffia, és csak Phil (John Adames) menekül meg. Az öregedő, zárkózott, kissé mogorva nő vonakodva ugyan, de befogadja a kisfiút, noha utálja a gyerekeket. Mivel Glória maga is egy maffiafőnök szeretője volt, jól tudja, hogy innentől kezdve vadászni fognak rájuk, már csak azért is, mert Philnél terhelő bizonyítékok vannak. A film cselekménye (nagyjából kétórás játékidőről van szó) gyakorlatilag leírható azzal a néhány szóval, hogy a furcsa páros túlélési kísérleteit követhetjük nyomon, amint megpróbálnak elbújni a nagyvárosi dzsungelben, de furcsa módon mindig megtalálják őket.
Noha akad a műben néhány keményebb és/vagy izgalmasabb jelenet, a legfőbb mondanivalót mégsem ezek hordozzák. A magam részéről a Glória egyik legfontosabb üzenetét abban látom, hogy a társadalom peremére szorult, elesett emberek mindennapjait, kisiklott életét mutatja meg. A másik hangsúlyos elem a kicsit (vagy nagyon is) feminista felhang, Glória mint nő száll szemben a férfiak uralta maffiavilággal. S ez nem utolsósorban a hagyományos férfi-nő szerepek bizonyos felcserélését is jelenti, hiszen Glória lesz a kis Phil védelmezője, miközben a kisfiú számtalanszor előadja, hogy ő a férfi. (Ez persze kicsit vicces/groteszk helyzeteket is szül.) Amit Cassavetes rendkívül következetesen végigvisz a sztorin, az a két főszereplő jellemfejlődése. Míg az elején szó szerint utálják egymást, addig a cselekmény előrehaladtával mindketten rájönnek arra, hogy összefonódott a sorsuk, egyfajta anya-fia kapcsolat alakul ki kettejük között, de a koraérettnek ható kisfiú időnként már nőként is tekint Glóriára, aki viszont férfias módon is tud viselkedni. (Talán azt is mondhatjuk, hogy a filmben az identitás[ok] furcsa keveredését láthatjuk, Glória hol nőies, hol szinte férfiasan kemény, hol anya-, hol apafiguraként viselkedik, míg Phil egyszerre gyerek és felnőtt, egyszerre fiúgyermek és „szerelmes”, ami furcsa felhangokat ad a filmnek.) Cassavetes precízen dokumentálja ezt a változást, s talán ez is okozza azt, hogy miközben a történet lélektani oldalára összpontosít (időnként már-már melodrámába fordítva a filmet), a cselekmény sok ponton fájóan bárgyúnak és együgyűnek hat. Mindez adódhat a mű zsánerfilmes jellegéből, de pl. a maffia tagjainak ábrázolásakor egyrészt az általuk képviselt kvázi primitivitás és a cél érdekében alkalmazott embertelenség (vagy fogalmazzunk úgy: szabályrendszer, értsd: nem szállhatsz ki a maffia köreiből, mert akkor halál fia vagy) áll szemben Glória – mondjuk így – erkölcsi és érzelmi „felsőbbrendűségével” (miközben ő maga is egy exprosti), de talán azt is feltételezhetjük, hogy Cassavetes csupán azért rajzolt meg ennyire elnagyolt alakokat, mert ő maga is csak klisékkel rendelkezett a maffiáról. És miközben az író-rendező megmarad a maga dokumentarista-realista ábrázolásmódjánál, a fantasztikum felé is eltolja a történetet, hiszen a maffia kegyetlen világában egy nőnek és egy kisfiúnak gyakorlatilag esélye sem lenne a túlélésre. Akár még a film zárójelenetét is tekinthetjük fantasztikumba hajlónak, a temető mint helyszín kétértelmű befejezést biztosít a történetnek.
Noha a filmcím látszólag kijelöli a történet központi alakját, a Glória valódi „főszereplőjének” talán a nagyvárost tekinthetjük, hiszen az jelenti a történet fizikai kereteit. A hatalmasra duzzadt, élhetetlen, zsúfolt városok, a lepusztult bérházak, a csehók, a társadalom peremén tántorgó és egymástól elidegenedett emberek egyaránt meghatározzák azt a miliőt, amelyben hőseink megpróbálnak életben maradni. Ugyanakkor a show-t egyértelműen Gena Rowlands lopja el, aki üzembiztosan hozza a hősnő rendkívül összetett figuráját. A többi színész jól-rosszul ugyan, de megoldotta a maga feladatát, igaz, nem találunk húzóneveket a stáblistán, s talán jól is van ez így, a „hétköznapi” arcoktól kicsit dokumentaristább jelleget tud ölteni a film. Arról lehetne vitatkozni, hogy a Glória-e Cassavetes legjobb munkája – szerintem nem feltétlenül –, mindenesetre tény, hogy izgalmas olvasati lehetőségeket kínál, illetve számtalan érdekes témát boncolgat. A filmnek talán kicsit hátrányára válik a viszonylag hosszú játékidő, illetve a helyenként túlságosan is belassuló tempó, ennek ellenére azért le tudja kötni a néző figyelmét.
79 Glória (1980)
Amikor a maffia könyvelője köp az FBI-nak, megássa saját és családja sírját. Egyedül 6 éves fia menekül meg a szomszédnő Gloria segítségével, azonban üldözőbe veszik... több»
Szereplők: Gena Rowlands, Buck Henry, Sonny Landham, John Adames, Lawrence Tierney
