Az ilyen drogközpontú filmek közül bőven láttuk már erősebb darabokat is, de alapvetően olyan nagy baj nem volt vele. Kicsit sántított a sztori, meg ilyenek, de fogjuk rá. Rush és Ledger miatt azt mondom, hogy érdemes, de nélkülük tényleg nem lenne nagy eresztés.
Ez egy egészen kellemes, családias vígjáték, amit bármikor elő lehet venni újra meg újra egy közös filmezéshez. Ezen túlmenően azonban nincsenek nagy mélységei a történetnek, még ha meg is van benne az a drámai szál. Nincs ez igazán kibontakoztatva benne.
Volt szerencsém az alapjául szolgáló regényt is olvasni, hát, ahhoz képest elég szegényes lett a film. De mindenképp a rendezőt hozzáértésének bizonyítéka, hogy bár eléggé "szabadon" vitte filmre a történetet, a regénybeli hangulatot mégis sikerült megőriznie.
Nem akartam elhinni, hogy ugyanaz a rendező, mint az első résznél, mert az nagyon tetszett, ez viszont hamar szétoszlatta az érdeklődésemet. Persze nem minden sikerül ugyanúgy, de inkább csak az egyest nézzétek meg, ha nem akarjátok, hogy széthulljon az illúzió.
Nagyot csalódtam ebben a filmben! Az első rész fantasztikus volt, de a folytatások... nem tudom eldönteni melyik a rosszabb. A szereplők közül egyedül Juliat alakító színésznőt tudnám kiemelni, mivel ő viszi el a hátán a produkciót. Sajnos ez a történet csupán egyszer volt jó, minden feldolgozás csak ismételni tudja az első részt.
Klasszikus akció-thriller, nem vágja falhoz az embert, de nézhető, élvezhető. Újra és újra felvetődik bennem az ilyen filmek láttán, hogy Amerikában minden félkegyelmű fegyverrel rohangál. Erre is próbál rámutatni a film, hogy valamit sürgősen kezdeniük kell (nem tudom, azóta milyen lépések történtek ez ügyben) a fegyvertartás törvényi szigorításával.
Volt benne valami enyhén, perverzül szadisztikusan izgató...talán az alaphelyzet. Amúgy baromira bicskanyitogató, ha azt vesszük, és elég életszagúnak tűnt. A kielncvenesek stílusában
Mintha a Die Hard nagyon gyenge utánzatát néztem volna, egy formás csaj főszereplésével. A párbeszédeket aki kitalálta, nem lehet egy nagy ész széles szókinccsel, egyféle káromkodást variáltak. Nekem ajánlották, de én inkább lebeszélnék róla mindenkit.
Aki rajong natalie Portman-ért mint jómagam, annak egész biztos kellemes élmény lesz, mivel brillírozik a szerepében. Rengeteg arcot vesz fel a filmben, igazán cuki. Amúgy az egész produkció az tökre semmilyen. Nemis tudja miről akar szólni...vagy mi...
a börtönfilmek valahogy mindig rosszul sülnek el, ez sem kivétel. az ötlet érdekes, viszont a kivitelezés tragikus. a főszereplő maradhattt volna inkább a zenélésnél, afilmet meg messziről el kellett volna kerülnie
Nagyszerű atmoszférájából eredő, feszült várakozásom ellenére sem bukkant elő belőle semmi különös. Talán kicsit több csattanót kellett volna benne elrejteni, és akkor működött volna arejtélyessége...
80 Tigristánc (1991)