Rólam

Én is szeretem a filmeket, de azért válogatok. Nagyon is! Nem szívesen kezdek bele pl. sorozatokba, mert nem akarok rabja lenni a képernyőnek. Azért rendre megnézek egyet-kettőt. Az általam legnagyszerűbbnek tartott sorozat a Homeland. Az első néhány évadot úgy néztem végig, hogy szinte fel sem álltam a karosszékemből. Sajnálom, hogy nincs még a 9. évad. Másik igen kedvelt műsorom a Feketelista volt, kár, hogy vége lett. Igaz ugyan, hogy az utolsó évad egy kissé nyögvenyelősre, izzadságszagúra sikeredett, de azért végignéztem. Már csak kíváncsiságból is. Sajnos a magyar sorozatokról lesújtó véleménnyel vagyok; azok egyszerűen nézhetetlenek. Nulla rendezői megoldások, totál hiteltelen színészi alakítások, felismerhetetlen színészi kvalitások, a blődnél is halványabb történetek. Nem lennék azonban tisztességes, ha nem említeném meg, hogy azért vannak villanások a magyar sorozatokban is, de általában csak egy-egy jelenet erejéig. Többnyire sajnos az az érzésem, hogy a szereplők most olvassák a szöveget egy A/4-es famentesről. Nem így az Éjjel-Nappal Budapest szereplői! Persze itt is vannak igen ergyék, de a történet magvát alkotó fiatalok bizony példát mutathatnak a Barátok közt, Keresztanyu, Mi kis falunk, Drága örökösök, stb. egekig magasztalt színészgárdájának. A történetek is banálisak. Valszeg nem tudták eldönteni az alkotók, hogy vígjátékot gyártsanak vagy drámát. Keverednek a stílusjegyek, valamennyi rovására. Ezért az egész nem más, mint egy nagy kalap ... . Talán mégis volt két sorozat, amely kilógott a fenti sorból, előnyére. Az egyik a Mellékhatás, a másik pedig a Tanár volt. A Mellékhatásban a hölgyek, a Tanárban a férfiak vitték a sorozatot. 

Szóval én inkább az egy estés játékfilmeket kedvelem, ebbe a kategóriába se sok hazai alkotás fért bele idáig. A külföldiekkel is igen kritikus vagyok. Nézhetetlennek tartom pl. a Három testőr és a Milady bosszúja című filmek remake-eit. Mindegyiket az eredeti, 1961-ben készült francia alkotáshoz mérem, és el vagyok keseredve.  Remélem a Casablanka vagy a Gázláng, vagy akár a Kőszívű ember fiai, stb. nem kerülnek világmegváltó tökfejek karmai közé.

Nos, ez vagyok én; Wictor Arnold Lacky.