Sutherland elment Hiányozni fog nagyon a játéka. Ebben a filmben is remekül hozta a szerepét. Ludlum nem is sejthette, micsoda lavinát indít el, amikor megírta a Fantomot. Azóta, hogy Chamberlain eljátszotta elsőként Jason Bourne-t, sokféle adaptáció látott már napvilágot. Matt Damon főszereplésével készültek talán a legjobbak. Ugyan itt nem Bourne-ról szól a film, hanem Carlos üldözéséről, úgy, mint a Fantomban. Jól kidolgozott, izgalmas krimi.
Érzelmekkel, érzésekkel teli Mennyire ismeritek a családtagjaitok életét? Mennyire nyílhattok meg, beszélhettek magatokról anélkül, hogy ezzel bárkit megbántanátok? Egy hangulatos olasz család élete a szemünk előtt. Nagyszerű élmény minden nézőnek.
Ezek a keleti akciófilmek egyre jobbak Az „A kimenekítés” (a második rész nem jött be) óta gyakran nézek akciófilmeket, melyek a Távol-Keleten játszódnak, és keleti rendezők készítettek. Ez az alkotás kiemelkedik a megszokott öldöklős ámokfutásoktól. Persze itt patakokban folyik a vér, de valamiért hihetőbbek az akciójelenetek. A film nagy érdeme, hogy betekintést enged a feketepiacon zajló szervkereskedelembe. Furcsa módon nem happy end a vége, és mégis az. Élménydús két órát ad.
Szerencsés vagyok Ma ismét sikerült egy, a szó jelentéséhez hű krimire rátalálnom. Már többször lerágott csont a halálán lévő bérgyilkos utolsó munkája. Michael Keaton rendezőként és főszereplőként is remekül alakít. A végső logikai és érzelmi csavar sem hiányozhat az alkotásból. Jó szórakozást kívánok a kedves nézőknek.
Profi munka Végre egy krimi, amiben a két óra alatt a szereplők megítélése sokszor megváltozik a néző fejében, és nem logikátlan gyilkolászásról szól. Az utolsó pillanatig várjuk, hogy kiderüljön, ki a valódi hunyó. Egy utolsó meglepetéssel zárul a sztori. Csak ajánlani tudom a műfaj kedvelőinek.
Aki látta az eredeti mozifilmet, az nem lesz elragadtatva ettől a sorozattól. Abszolút nem érzem benne a feszültséget. A színészek alakítása elhanyagolható. Ford alakításához sehol sem mérhető Gyllenhaal játéka, pedig ő az egyetlen, aki fenntartja a figyelmünket. A két női főszerepet játszó nő sem szépségben (bár tudom, ez mindenkinek mást jelent), sem szexuális kisugárzásban nem veheti fel a versenyt az eredeti két női főszereplővel. Már csak azt várom, hogy vajon ki meri bevállalni Raúl Juliá ügyvédi szerepét.
Hihetetlen unalmas, gyermeteg és pocsék. A karakterek, jelmezek és a díszlet messze az Egy új remény alatt. Chewbacca új változata egyszerűen szánalmas. Ez a sorozat, a Star Wars sárba tiprása.
Csak akkor többször nézős, ha teljesen más szemszögből szeretnéd látni a világot, mint a „normális” emberek. Vagy ha azt az érzést vágyod, amikor úgy elönt a düh az olyan férgek iránt, akik úgy érzik, elvehetik más emberek „valódi” élethez való jogát. Amennyiben csak egyszer néznéd (de azt mindenképp tedd meg!), akkor pedig próbáld beleélni magad az anya szerepébe! Mekkora erő fakad az anyai szeretetből, hogy végig tudta csinálni a filmben bemutatott történéseket?
Amikor a romantika találkozik a klasszikus krimi vígjátékkal, ennyi év után is élvezhető filmremeket alkotnak. Persze ehhez kell két olyan komikus, akik szinte elválaszthatatlanok voltak. Gene Wilder és Richard Pryor utánozhatatlan. Ebben a filmben kicsit komolyabbra vették az alakításukat, mint a Dutyi diliben vagy a Vaklármábam. Így kicsit kímélik a rekeszizmunkat, mégis nagyon jól szórakozunk. A végkifejlet nem kétséges, ám a szerelem mindent legyőz.
Ultragáz Nem hiszem el, hogy volt ember, aki ezt a rakást humorosnak tartotta.
Miért? Erre vagyok kíváncsi. Nagy segítség lenne, ha valaki találna benne egy poént. Ami nem összekeverendő az alpárisággal, és nem a gyomor ritmikus forgatásáról szól, és elmagyarázná azt, mi benne a humor. Én adtam egy esélyt ennek az alkotásnak, de tönkretette a vasárnap délutánom.
Az ember egy állat A film rengeteg kérdést felvet. Fegyvertartásról, érzelmekről, gazdasági, erkölcsi válságról... etc. Engem mégis egy dolog érdekelt. Mekkora veszély leselkedhet a világra, ha ez a helyzet előállna a vezető államok közül valamelyikben, ahol idegen személy hozzáférne a nukleáris fegyverrendszerhez? A film nem foglal állást. Annyit tudunk meg, hogy az elnök valami rossz fát tett a tűzre.
Német humor Röviden összefoglalom. Egy űrhajós néni elfelejti bevenni a gyógyszereit, és ezzel bajba sodorja a földet. Nem kell megköszönni, amiért megnéztem, hogy nektek már ne kelljen.
Oktatófilm? Mintha összeszedték volna az összes elmementes karaktert egy filmbe. Jon Voightnak a Ray Donovan óta nem volt jegyezhető filmje, Jonathan Rhys Meyersnek pedig egy szereplése volt jegyezhető VIII. Henrik szerepében a Tudorokban. Nem tudom elképzelni, mi inspirál producereket arra, hogy ekkora nulla forgatókönyvből filmet készítsenek. Hatásvadász fekália. Nagyot mosolyogtam, amikor a hősnő rohangál a tetőn, és a rendőrök tisztelegnek neki, majd ő visszatiszteleg. Majd én szégyellem magam a filmkészítők helyett. A szereplők játéka egy ripacs csoportét is alulmúlja.
Abszolút felfoghatatlan, mi volt a rendező szándéka Egy mentálisan súlyosan sérült, elmebeteg tinédzsert próbál hősként beállítani. Sem a rosszfiúk, sem a lány alakítása nem vált ki belőlünk érzelmi reakciót. A film vége kiszámítható. Nem vesztettünk volna semmit, ha nem készül el ez az alkotás. Elpocsékolt másfél óra.
Madame web A lányom szerint Madame net. Elképzelem, szinte látom magam előtt, ahogy a nézők sorokban kígyóznak a pénztárak előtt, hogy jegyhez jussanak. Persze ezt csak én látom (spoilerveszély), Madame Web nem. Szerencsére, mert valószínűleg nem is történik meg. Végig vártam, hogy végre elkezdődjön a film, amikor már rájöttem, hogy ez maga a film, amit nézek. Eredetileg egyórásra készítették, gondolom, csak mivel a „hősnő” úgy is mindent lát előre, és mi is kétszer látjuk, ezért meg is lett a kétórás mozifilm. A Web legszerencsétlenebb gonoszát tették az alkotásba, akit inkább szánalom, mint gyűlölet vehet körül a nézők részéről. Ellenben a néger lányt lehet utálni, pedig pozitív hőst alakít az ideges... több»
Dögunalom Szeretem Sheent, de már rég lefutotta a köreit. Valamikor kemény fickóként próbálták beállítani. Akkor sem jött össze. Most már szinte ciki. Megmosolyogtat.
90 A sakál árnyéka (1997)
Hiányozni fog nagyon a játéka. Ebben a filmben is remekül hozta a szerepét. Ludlum nem is sejthette, micsoda lavinát indít el, amikor megírta a Fantomot. Azóta, hogy Chamberlain eljátszotta elsőként Jason Bourne-t, sokféle adaptáció látott már napvilágot. Matt Damon főszereplésével készültek talán a legjobbak. Ugyan itt nem Bourne-ról szól a film, hanem Carlos üldözéséről, úgy, mint a Fantomban. Jól kidolgozott, izgalmas krimi.