Ez szörnyű. Csinálhatta volna a Netflix is, annyira pocsék. Idáig elszenvedtem. Azt hittem, végig bírom nézni az évadot, de nem. Ez az Alien-alapfilm megcsúfolása. Katasztrofális alakítások. Nem véletlenül nem írtam, hogy színészi, mert ebben minden van, csak színészi játék nincs. Szörnyű beállítások. Idáig érezni a stúdió és a CGI szagát. A sztori együgyű. Sajnálatomra szerepet vállalt benne Timothy Olyphant, aki nagy kedvenc, de itt ő is csalódás. Valójában, ha élhetnék az alien valódi létezésével, és én is irányítani tudnám akár a főszereplőt, akkor a főszereplőt és a sorozat fodrászát dobnám először áldozatnak elé. Több részre nem vagyok hajlandó időt pocsékolni.
Ezt a nyálzuhatagot nem lehet kibírni Nyolc vagy tíz éves kislányokra pazarolták el a celluloidot? Ilyen szánalmas próbálkozásokkal a Hallmark kínozta anno a kábelcsatorna elszenvedőit. Bár mondhatnám, hogy megnéztem, hogy nektek ne kelljen, de nem mondhatom. Fél óráig bírtam, azután kezdett berepedezni a körmöm, és töredezni a hajam. Vigyázzatok magatokra, mert az agygörcs egészségtelen!
A sorozat, melyben nincs kiért izgulni. Paraziták egymás ellen. Senki sorsa nem vált ki belőled érzelmi reakciót. A századik kérdés a logikátlan történetben. Melyik a legkegyetlenebb lény az univerzumban?
Remek karakterek. Taron Egerton hihetetlen jól játssza a meghasonult, intelligens nyomozót. Némely esetben kiráz a hideg a mosolyától. A kannás gyújtogatónak megszólalni sem kell, nem is szólal, anélkül is mindent elmond a tekintete.
Bejött Kevés szereplővel lassan bontakozik ki. Valójában az a gondom vele, hogy félbehagyott munkának tűnik. Talán direkt hagyta így a rendező, mert nem akart szirupos befejezést. Találd ki a végkifejletet!
Szörnyű. Az összes kötelezően előírt hollywoodi klisét megtalálod benne. Az elpusztíthatatlan terminátornőt. A soha életében még patronos puskát sem fogó, terminátorlányt elpusztító egyetemista lányt. Vagy a nyugati világ elvárásainak megfelelő, oldalt felnyírt, de mindig leolajozott hullámos hajú, nagyon gonosz szépfiút. Egyetlen leszbikus vagy homoszexuális hajlamú szereplőt sem találtam. Sajnáltam is. Igaz, hogy legtöbb esetben közük nincs a cselekményhez, de mindig felbukkannak. Liam Neeson tényleg minden nagy rakás szart elvállal?
Minek foglalkozni az Oscar-díjjal? Bármi előfordulhat, még az is, hogy egy ilyen szemetet az év legjobb filmjeként díjaznak. A főszereplő ripacskodása őszintén egy pornódialógushoz is kevés lenne. Mindenkinek mást jelent a szépség, de ez a buta tekintetű és tartalmú "kislány" semmiképp nem nevezhető annak. Szerencsés, mert melltartóra nem kell költenie. A film témája adja a szexuális tartalmat, de választhattak volna vonzó testtel megáldott szereplőket is. Nagyobb sikerre számíthattak volna, legalább ezért. Összességében egy dolog maradt csak meg ebből a "tényfeltáró" remekműből: soha többet ne nézzem meg. Nektek sem kell, mert én már megtettem.
Az, hogy a film mint alkotás mennyire vígjáték Teljesen mellékes. Fog szorítva néztem végig, pedig csak azt adta vissza, amit eddig is gondoltam az amerikai társadalomról. Hihetetlen, mennyire debil emberek lakják. A főszereplő számomra a mai napok hőse. Tökéletes tükör azokról, akikké sokan válni szeretnének. Isten őrizz!
Na ez az a film, ami nekifutás nélkül felcseszi az agyamat Ha valóban ekkora balfaszok a SEAL válogatott katonái, akkor én már semmin nem csodálkozom. A hihetetlen számú érthetetlen tevékenység mellett leginkább az amerikai mentalitás cseszett fel. Mialatt rommá teszitek egy iraki család lakását, életét, felhasználva a magatok védelmére, az asszony kérdésére, hogy "Miért?", csak annyit tudtok mondani, "Sajnálom". Menjetek ti a jó büdös francba!
Ekkora pofátlanságot Szó szerint lemásolni egy hulladék mozit, hogy még nagyobb rakás sz.rt csináljunk belőle. Az Umami a Forráspont tökéletes koppintása. Nem értem, mi volt vele a cél. Szánalmas. Kár, hogy ilyen könnyen elsiklanak az emberek a plágiumok mellett. Persze a két filmért nem kár. Nulla élmény mindkettő. A két "alkotásnál" a forgatókönyvíró max. felszínére nézhetett rá a szakmának. Kritikán aluli.
58 Mocskos játszma (2025)
Szerencsésnek mondhatjuk magunkat. Két óra tömény akció. Wahlberg hozza a töle elvárt alakítást, és a többiek is a helyükön vannak. Remek szórakozást nyújtott.