Felejthető alkotás Sajnos látszik, hogy az angol nem a rendező anyanyelve. Ugyan a téma érdekes, a két színésznő a tőle telhetőt megteszi, viszont sajnos minden mondat színpadiasnak tűnik, egyáltalán nem hatnak természetesnek a párbeszédek, egyszerűen végig arra gondoltam, hogy emberek nem így beszélgetnek egymással. Mintha egy könyvből olvasnák fel az egészet. Sajnos azzal sem voltam kibékülve, hogy Tilda Swinton játszotta a saját lányát is kicsit másik frizurával és sminkkel, nekem kimondottan röhejesnek hatott, de lehet, egyedül vagyok ezzel. Összességében csinált már jobb filmet is a rendező.
Szokásos Venom móka Először is, köszönet a Mafabnak a nyereményjegyekért! Az előző két rész vegyes fogadtatásban részesült, ugyanakkor én mindkettőn remekül szórakoztam, amolyan „bűnös élvezetek” számomra. Ez a harmadik rész szintén hozza az előző részek színvonalát, mind humorban, mind látványvilágban, sőt meg merem kockáztatni, hogy ez a rész sikerült a legjobban a három közül.
Ami feltűnt, hogy kicsit feljebb tekerték a vért, vannak benne igen erőszakos jelenetek, de egy Venom-filmnek szerintem ilyennek is kell lennie.
Az Eddie és Venom közötti kémia ismét remekül működik, Tom Hardy nagyon jól hozza a szerepét, a többi színész viszont nem túl emlékezetes.
A CGI remek, a szörnyek nagyon „élethűen” néznek ki, ... több»
Jól összerakott mozi kevés mondanivalóval Először is köszönöm a Mafabnak a nyereményjegyeket, melyeket végül erre a filmre váltottunk be. Engem egyáltalán nem zavart a musicales mivolta, ugyanakkor a dalok közül inkább azokat élveztem, amik Joker fejében játszódottak, itt volt háttérzene, tánc, koreográfia, nagyon frankó látványvilág.
Ugyanakkor több olyan dal is volt benne, amiket csak úgy "szárazon" elkezdett az adott szereplő énekelni, például egy telefonbeszélgetés közben, mindenféle zenei aláfestés nélkül, ezeket valahogy nem tudtam hova tenni, és sokszor ki is zökkentettek a narratívából. A látványvilágra, illetve a színészi játékra nem lehet panasz, Phoenix korunk egyik legnagyobb színészóriása, társa, Lady Gaga is remek a s... több»
Fekete humor mesterfokon Ugyan a rendezőnek eddig csak a Szegény párák című filmjét láttam ezen kívül, semmi kétség, hogy hamarosan pótolom az összes többi alkotását is. Ilyen szinten abszurd, beteg, mégis humorosan előadott filmet még egyik másik rendezőtől sem láttam, abszolút fekszik a stílusa, imádom az ilyenfajta fekete humort. Gyakorlatilag nincs olyan rész a filmben, amit előre meg lehetne jósolni, klisékről szó sincs, mindig tud valami újat mutatni.
A színészgárda elsőrangú, a kép világ úgyszintén, megérdemelt az 5 csillag.
Másfél óra tömény SEMMI Én mindig igyekszem a szépet és a jót meglátni minden alkotásban, de gyakorlatilag egy dolog nem jut eszembe, amit pozitívumként fel tudnék hozni erről a a filmről.
Történet gyakorlatilag nincs... Van két főszereplő gyerek, de kb. olyanok, mint a Tom és Jerryben Tom gazdája, az arcukat sosem látni, csak néha a lábukat, illetve a hangjukat halljuk, ahogy beszélgetnek.
Horrorfilmek között a legrosszabb fajtát képviseli a film, végig az olcsó jump scare-ekre épít, értsétek úgy, hogy pl. 20 másodpercig nézünk egy sötét sarkot, majd hirtelen nagy robajjal történik valami/leesik valami.
Érdemi cselekményről, színészi játékról nem lehet beszélni, random képek követik egymást 100 percig. 20 másodper... több»
Marvel katarzis Nos, aki beül egy sorozatban 3. Deadpool filmre, az azért nagyjából sejti, hogy mire számíthat: gátlástalan fekete humorra és irgalmatlan cafatolásra.
Természetesen ezúttal sincsen másként, aki esetleg azon aggódott, hogy a Disney égisze alatt nem lesz elég bevállalós a film, az megnyugodhat, hozza az előző részek színvonalát, esetenként meg is ugorja azt.
Rengeteg benne a meglepetés karakter, a legtöbbnek célja is van benne, mindenképpen megéri minél hamarabb megnézni a filmet, mert tuti, az internet néhány napon belül elspoilerezi mindet.
Hogy azért valami negatívumot is írjak: a sztori papírvékony, valószínűleg részegen dobták össze 5 perc alatt, de annyira pörög a cselekmény, hogy ezt is... több»
Egyszer nézhető kategória Ugyan imádom Guy Ritchie filmjeit, de ez valahogy nem jött be annyira.
Vannak benne jó poénok, a színészi játék is hozza az elvárt szintet, de a sztori összességében elég követhetetlen, és nincs a filmben gyakorlatilag egy emlékezetes jelenet sem.
Egyszer nézhető kategória, tisztességes iparosmunka.
Az egyik legjobb akciófilm, ami valaha készült Tökéletes látványvilág, pörgős akció, ami egy pillanatra sem áll meg, emlékezetes karakterek és zenék. A valaha készült legnagyszerűbb akciófilmek egyike, talán csak a Terminátor 2 ér fel hozzá.
LÁSSÁTOK!
A harag útjához méltó előzményfilm Aki szerette A harag útját (lehet nem szeretni?), az biztos vagyok benne, hogy kiválóan fog ezen is szórakozni. Talán nem annyira pörgős, mint a nagy előd, de nagyobb betekintést enged ebbe a szürreális, posztapokaliptikus világba.
A jelmezek, díszletek meg úgy általánosságban a látványvilág lenyűgöző, sokan panaszkodnak a CGI miatt, de szerintem azzal sem volt baj egyáltalán.
A zenék ebben sem voltak rosszak, de talán nem annyira emlékezetesek, mint A harag útjában.
A két főszereplő kiváló, Chris Hemsworth-nek nagyon jól áll a főgenya szerep, remélem, lesz még hasonló neki.
Mindent egybevetve csak annyit tudok mondani: LÁSSÁTOK!
Rendkívül szórakoztató Nagyra értékelem az elgondolkodtató, mély nyomot hagyó Oppenheimer szintű műveket, ugyanakkor van, amikor egy nehéz nap után csak kikapcsolnám az agyamat, és nevetésre, könnyed kikapcsolódásra vágyom. Na ez a film pontosan ezt nyújtja. Nincsenek világrengető problémák, nincsen politikai ármánykodás, ugyanakkor két kigyúrt pali ölre megy egy kocsmáért, miközben hatalmas egysorosokat pufogtatnak.
Tipikus „guy movie”, a hölgyek valószínűleg max. Jake Gyllenhaal hasizma miatt indítják el, de aki szereti a műfajt, annak mindenképpen ajánlom megtekintésre.
A küzdelmek koreográfiája, valamint a fényképezés kiváló, színészi játék úgyszintén, történet szódával elmegy.
Nálam hiánypótló alkotás volt, d... több»
76 A szomszéd szoba (2024)
Sajnos látszik, hogy az angol nem a rendező anyanyelve. Ugyan a téma érdekes, a két színésznő a tőle telhetőt megteszi, viszont sajnos minden mondat színpadiasnak tűnik, egyáltalán nem hatnak természetesnek a párbeszédek, egyszerűen végig arra gondoltam, hogy emberek nem így beszélgetnek egymással. Mintha egy könyvből olvasnák fel az egészet. Sajnos azzal sem voltam kibékülve, hogy Tilda Swinton játszotta a saját lányát is kicsit másik frizurával és sminkkel, nekem kimondottan röhejesnek hatott, de lehet, egyedül vagyok ezzel. Összességében csinált már jobb filmet is a rendező.