Brutálisan beteg film lett, de pontosan ezt vártam tőle! Eli Roth nem kíméli a nézőt: a gyerekkori fagyis nosztalgiából egy olyan véres, gyomorforgató rémálmot csinált, hogy a hideg futkosott a hátamon. Nem az a finomkodós, ijesztgetős horror, hanem kőkeményen az arcodba tolja a mészárlást. A sötét humora és a beteg látványvilága elviszi a hátán az egészet. Egyszernézős film az is biztos. Ha szereted az elborult, határokat feszegető gore-filmeket, ezt imádni fogod, de gyengébb gyomrúaknak tuti beteszi a kaput.
Gyerekkoromból halványan derengett a történet, de így filmként kifejezetten megérintett. A sztori egy kislányról szól, aki nagyon tud figyelni az emberekre, és igazi barátokra lel, de aztán jönnek a szürke úriemberek, akik ellopják az emberek idejét. Nagyon elgondolkodtató volt látni, ahogy a felnőttek rohannak, állandóan stresszelnek és elfelejtenek igazán élni meg egymásra figyelni – szerintem ez a mai világban még aktuálisabb, mint valaha. A látvány szép lett, a zenéje elvarázsolt, és a kislány is nagyon aranyos volt. Nem egy pörgős, robogtatós mozi, hanem egy mesés, szívhez szóló történet, ami elgondolkodtat.
Tegnap megnéztem ezt az új élőszereplős Vaiana filmet a moziban, és hát egyszerűen imádtam! Kicsit féltem tőle, hogy milyen lesz hús-vér szereplőkkel a meséhez képest, de szerintem eszeveszettül jól megcsinálták. A látvány valami elképesztő, az a sok gyönyörű kék tenger, a szigetek, meg az egész hangulat teljesen elvarázsolt. Dwayne Johnson mint Maui most is óriási volt, tök jókat lehetett rajta nevetni, a Vaianát játszó csajszi meg nagyon aranyos és ügyes. A zenéktől meg konkrétan libabőrös lettem, annyira jó érzés volt hallgatni őket. Nagyon feltöltött a film, és teljesen visszahozta azt a mesés hangulatot, amit úgy szerettem.
36 A jégrémes (2026)