A komolyabb méretű szervezett alvilág az Egyesült Államokban a két világháború között kezdett kialakulni, és olyan legendás maffiavezéreket „termelt ki” magából, mint Al Capone, aki 1925 és 1931 között gyakorlatilag egész Chicagót uralta. Zsebében voltak a helyi rendőrök és a bírók is, így végül csak nagy nehezen, adócsalás vádjával tudták rács mögé juttatni 1931-ben. A filmvilág felfigyelt az amerikai olasz maffiára, és innentől szinte egy külön filmes műfaj jött létre, a maffia- vagy gengszterfilmek világa. Francis Ford Coppola 1972-ben készítette el az első Keresztapa-filmjét, létrehozva minden idők egyik legnépszerűbb filmes trilógiáját. A siker nyomán egymás után születtek a gengszter- és/vagy maffiatémájú sikerfilmek, így egy idő után a filmes listákon is szerepelni kezdtek. Saját listám elkészítése előtt sokat kellett gondolkodnom a sorrenden, mert bizony széles a választék. A végső felsorolásba csak egy helyet adtam a Keresztapának, de ez jelképezi az egész trilógiát. Így viszont bekerülhettek olyan legendás gengszteralkotások, mint a Ponyvaregény, a Casino, a Tégla vagy a Nagymenők. Az első helyezett Keresztapát ezüstérmesként a Ponyvaregény követi, majd az Aki megölte Al Caponét.

#10

90 Fedőneve: Donnie Brasco  (1997)

(21) (17)

dráma | életrajzi | krimi

Netflix

Az FBI 1978-ban végleg fel akarta végleg számolni az alvilágot, tervük megvalósításához tucat számra képeztek ki beépített ügynököket. Donnie Brasco (Johnny Depp) sikeresen... több»

Tizedik a Fedőneve: Donnie Brasco.
#9

91 A sebhelyesarcú  (1983)

(52) (15)

dráma | krimi

SkyShowtime | TV-ben (Film Mánia, csütörtök 01:33)

Tony Montana (Al Pacino) Kubából érkezik az Egyesült Államokba, de eszében sincs tisztességes életet élni, sőt, kifejezetten az alvilágban szeretne karriert csinálni. Ezért... több»

Kilencedik egy újabb klasszikus, A sebhelyesarcú.
#8

75 Bugsy  (1991)

(1) (8)

dráma | életrajzi | krimi

Bugsy Siegel, a New York-i gengszter Los Angelesbe érkezik egy üzlet kapcsán. A város, a klubok és főként a szexi Virginia Hill az, aki tovább marasztalja a városban - pedig otthon... több»

Nyolcadik a Bugsy, történet egy legendás maffiavezérről Kaliforniában, aki mellesleg megalapítja Las Vegast is Nevadában.
#7

90 A tégla  (2006)

(126) (25)

dráma | krimi | thriller

Úgy tűnik, a maffia túlságosan is jól értesült a rendősrég ügyeiben, ezért a fiatal rendőr, Billy Costigan beépül Frank Costello maffiavezér szervezetébe, hogy lebuktassa a... több»

Nem csak olasz, de ír maffia is létezik, és A tégla bepillantást enged egy olyan harcba, mely az ellenséges szervezetbe való beépüléssel veszi kezdetét.
#6

90 Casino  (1995)

(41) (20)

dráma | krimi

Az igaz történeteken alapuló film a hetvenes évek Amerikájában játszódik, középpontjában a pénz, a telhetetlenség, a szenvedély és az egészségtelen mértékű ambíció... több»

Hatodik listámon a Casino.
#5

89 Bronxi mese  (1993)

(17) (11)

dráma | krimi | romantikus

Calogero (Francis Capra, Lillo Brancato) csupán kilenc éves, amikor szemtanúja lesz egy gyilkosságnak. Édesapja, Lorenzo (Robert De Niro) világ életében vasszigorral nevelte a... több»

Ötödik a Bronxi mese Robert de Niro és Chazz Palminteri alakításával. Olasz származású világsztárok alakítanak nagy olasz karaktereket, egy sajátos világ két arcát.
#4

93 Nagymenők  (1990)

(60) (26)

dráma | életrajzi | krimi

Henry (Ray Liotta) gyerekként csodálta a fényűző és irigyelt életet élő Jimmyt (Robert De Niro), aki természetesen nem tisztességes módon szerezte a pénzt. A kamaszfiút hamar... több»

Negyedik a Nagymenők.
#3

dráma | krimi | thriller

Egy egyszerű körzeti ügyész a lehetetlenre vállakozik, amikor azt a célt tűzi ki maga elé, hogy kézre keríti az Egyesült Államok első számú közellenségét, Al Capone-t. A... több»

Harmadik helyezett Brian De Palma híres sikerfilmje, az 1987-es The Untouchables (Aki legyőzte Al Caponét), remek alakításokkal.
#2

92 Ponyvaregény  (1994)

(188) (65)

dráma | krimi

SkyShowtime | Netflix

Vincent és Jules, a két tökös behajtó és bérgyilkos feladata, hogy főnöküknek visszaszerezzenek egy fontos aktatáskát. Jules azonban, miután csodával határos módon túlél... több»

Második a Ponyvaregény, Tarantino 1994-es nagy klasszikusa, remek helyzetkomikummal.
#1

95 A keresztapa  (1972)

(174) (65)

dráma | krimi

Max | SkyShowtime

Az egyik legnagyobb hatású maffiafilm az amerikai alvilág aranykorába kalauzol el minket, ahol Don Vito Corleone, egy bevándorló olasz család feje higgadt és keménykezű... több»

Első helyezett természetesen a Keresztapa 1972-ből. Coppola egészen rendkívüli érzékkel ragadja meg a Cosa Nostra életérzést és stílust. Egyszer mindenkinek látnia kell.