Igen, mi is sokalljuk, ez ugyanis közel 38 napnyi (24 óra) nyersanyag, de maguk a vágók mondták. Talán, ha minden jelenet összes felvételét egybegyúrjuk, akár még ki is jöhet ez a szám. De, még ha felfele is kerekítettek, abban biztosak vagyunk, hogy elképesztően nagy mennyiségű felvételből kellett dolgozniuk. Egy olyan filmnél, mint a Bosszúállók: Végjáték, ez valahol el is várható.

Nem volt könnyű feladtuk a Bosszúállók: Végjáték vágóinak, ugyanis elmondásuk szerint Joe és Anthony Russo 900 órányi anyagot forgatott le a filmhez. A dolgot ráadásul csak tetézi, hogy ebben a (szinte kizárólag) speciális effektekkel operáló jelenetek bele sem tartoztak.

A vágók, Jeffrey Ford és Matthew Schmidt valószínűleg még ma is a vágószobában ülnének, a Végjátékot és a Végtelen háborút nem egyszerre forgatták volna a Russo testvérek, így ugyanis folyamatosan tudtak dolgozni a nyersanyagon.

"Körülbelül másfél héttel azt követően, hogy véget ért a forgatás, már volt egy változatunk, amit megmutattunk a rendezőknek" - árulta el Schmidt.

A páros hozzátette, hogy mindent egybevéve közel másfél évig vágták a két filmet, ami elmondásuk szerint pályafutásuk legkeményebb időszaka volt, de a pozitív visszajelzések sokasága bőven kárpótolta őket a befektetett munkáért.

A soron következő Marvel film, mely végleg lezárja a moziverzum harmadik fázisát, a Pókember – Idegenben július 4-től látható a hazai mozikban.