2014.11.24   szerző: hp   hozzászólások: 0

Végre elkészülhet az évek óta tervezés alatt álló Janis Joplin-film, miután leszerződött a legendás énekesnő szerepére, sőt, a legfrissebb hírek Jean-Marc Vallée (Mielőtt meghaltam, Vadon) foglalhatja el a rendezői széket. Bár utóbbit még sem a stúdió, sem Vallée nem erősítette meg, az mindenesetre biztosra vehető, hogy a tárgyalások már megkezdődtek. Ez egybecseng a rendező egy korábban adott interjújában elhangzottakkal, amikor azt mondta, hogy a következő munkája egy rock 'n' roll film lesz, melyről azonban nem árulhatott el többet.

A Mielőtt meghaltam rendezője készíti a Janis Joplin-filmetA kép forrása: Photo © Warner Bros. Pictures

A film költségvetése az eddigi információk alapján 15-20 millió dollár körül alakul majd, a forgatókönyvet pedig a Melisa Wallack és írják. Az ő személyük csak tovább erősíti Vallée pozícióját, ugyanis Borten és Wallack írták a rendező előző filmjének, a Mielőtt meghaltam szkriptjét is. Vagyis a rendező hivatalos bejelentésig minden bizonnyal már nem kell sokáig várni, ráadásul a film a vártnál hamarabb is elkészülhet. A rendező ugyanis az utóbbi hetekben fejezte be legújabb filmje, a Jake Gyllenhaal, Naomi Watts és Chris Cooper neveivel fémjelzett Demolition forgatását, így jelenleg teljesen szabad. A film producere, Jonathan Ross pedig már azt is elárulta a Varietynek, hogy a forgatásra 2015 nyara és ősze között kerül sor Los Angelesben és San Franciscóban, ahol Joplin 1964-es albumának felvételei is készültek.   

A filmmel kapcsolatban az elmúlt években olyan rendezők személyes is felmerült, mint Fernando Meirelles és Lee Daniels, sőt a forgatókönyv egy korai vázlata is elkészült, melyet Ron és Theresa Kounin-Terry írtak.

szerződtetésének bejelentése sem lehet meglepetés, ugyanis a színésznő nevét évek óta rebesgetik a film kapcsán, a sajtó voltaképpen nyílt titokként kezelte, hogy ő fogja játszani a legendás zenészt, aki tragikus körülmények között 27 évesen vesztette életét heroin túladagolásban. Vallée legutóbbi filmjével bebizonyította, hogy igen alacsony költségvetés mellett is kiváló munkát tud végezni, arról nem is beszélve, hogy a filmjének férfi fő- és mellékszereplői megnyerték az Akadémia aranyszobrát. Így azt sem túlzás állítani, hogy képes a legtöbbet kihozni a színészeiből.

Bár kissé korai még erről beszélni, de ha az alaptémát, a rendező, a forgatókönyvírók és képességeit vesszük alapul, könnyen lehet, hogy a következő évek egyik nagy Oscar-esélyese van készülőben.