Dallas, 1985. Ron Woodroof (Matthew McConaughey) villanyszerelőt AIDS-szel diagnosztizálják, amitől egy csapásra megváltozik az élete. Barátai nagy ívben kerülik, az orvosok pedig lemondanak róla – de a férfit nem olyan fából faragták, hogy megadja magát. Mivel az orvosoknak nem hisz,… több»
A film erősen indul, élveztem minden percét. Aztán, úgy a felétől, kezdte ugyanazokat a köröket futni, és a végét kifejezetten összecsapottnak éreztem.
Az első alkalommal sokkal jobban tetszett! Akkor teljesen el voltam „ájulva” Matthew McConaughey átalakulásától és játékától. A gyűjteményembe akartam illeszteni, de a második megnézésre úgy döntöttem, hogy nem kell. Az AIDS-es témából elég a „Philadelphia”. Viszont amin most álmélkodtam az Jared Leto alakítása, ő is megérdemelte a legjobb mellékszereplő szobrocskáját. Ami nem tetszett, az a történet hiteltelensége, amit alátámaszt az is, hogy például akiről mintázták Ron alakját, még csak véletlenül sem volt heteró, és semmilyen köze nem volt a macho rodeókhoz. Összességében untig elég volt kétszer megnézni ezt a filmet, harmadjára azonban nem tenném.
A film, mivel igaz történeten alapszik, nagy port kavart, és egyértelmű volt, hogy súlya miatt Oscart fog kapni. Kemény témával foglalkozik, és keményen oda is teszi magát, hogy az igazat bemutassa. Életszerű képsorok és életszerű helyzetek. Ez jelle... több»
A film összbevétele 55 198 285 dollár volt (imdb.com).
James DuMont, aki Rayon apját játszotta a filmben, csak hét évvel idősebb, mint Jared Leto, aki Rayont alakította.
(dailyfilmsan)Matthew McConaughey egy interjú során azt állította, hogy a forgatás ideje alatt az volt a legfurcsább, hogy 60 kilósan kitisztult a feje: "Meglepően világosan tudtam gondolkodni, és három órával kevesebb alvás után is pihentnek éreztem magam."
(Menyét Ibolya)Szeretnéd használni a Mafab értékelését a weboldaladon?
Használd ezt a HTML-kódot »