A Netflix új sorozata mindent megváltoztatott Steven Spielberg szerint

Kétség sem férhet hozzá, hogy a mozitörténelem egyik legnagyobb alakja Steven Spielberg, aki karrierje során nem egy alkalommal formálta és terelte új irányba az iparági trendeket. Nélküle a filmipar bizonyosan nem ott tartana ma, ahol tart. Éppen ezért, bár lehet kritizálni bizonyos filmjeit, de a szavára mindig érdemes odafigyelni.

A rendező nemrégiben részt vett egy panelbeszélgetésen, amelyet a Producers Guild of America szervezett meg. Itt érdekes kijelentést tett, méghozzá a Netflix, de úgy általában a teljes streaming világ egyik legnagyobb sikere kapcsán.

Tavaly valósággal berobbant a Nyerd meg az életed című koreai sorozat a Netflixen. Heteken-hónapokon át vezette a nézettségi toplistát világszerte, hatalmas rajongótábort gyűjtött maga köré és óriási sikert aratott a kritikusok körében is. A sorozat eddig egy évadot ért meg, de már készül a folytatás.

Steven Spielberg is ezt a sorozatot méltatta és úgy fogalmazott, új alapokra helyezi át a televíziós filmipart. Egyenesen forradalminak nevezte a Nyerd meg az életedet, mivel úgy véli, ez teljesen át fogja alakítani a televíziós (és itt főleg a streamingre gondolhatott) filmkészítést.

Az ok pedig az, hogy a sorozat megmutatta, hogy lényegében nemzetközi szinten ismeretlen színészekkel is el lehet ma már érni hatalmas sikereket. Ez régebben nem így volt, hiszen évtizedeken át a sztárok jelentették az egyik legnagyobb vonzerőt egy-egy film esetében. Sok rajongó már csak azért elment a moziba, mert valamelyik kedvencük épp új filmben szerepelt. Manapság viszont már nem csak a sztárok vonzzák a nézőket és ez komoly változás.

Steven Spielberg okfejtését más Netflix-sorozatokkal is alá lehet támasztani. Remek példa erre a Lupin és A nagy pénzrablás is, amelyek szintén hatalmas sikert értek el nemzetközi szinten teljesen ismeretlen főszereplőkkel. A rendező egyébként már közel tíz évvel ezelőtt megjósolta, hogy a főleg sztárokra alapozó filmgyártás kora leáldozóban van, de jóslata a jelek szerint csak mostanában kezd valóra válni.

akció | dráma | kaland | misztikus | thriller

Ketten jelentkeznek egy titokzatos túlélőjátékba, aminek a fődíja 40 millió dollár. Viszont nem is sejtik, milyen magas a tét. több»