Arany Blende-díj: Megvan, melyik a legjobb magyar filmelőzetes!

Átadták a legjobb magyar előzetesnek járó Arany Blende-díjakat.

Az eseményre a Budapest Rooftop Cinemában került sor, amely során egy Arany, két Ezüst és egy Neon Blende-díjat osztott ki a zsűri, amelyet Madarász Isti filmrendező, Vajda Erzsébet a UIP Duna Film ügyvezető igazgatója, Tóth Andrea forgatókönyvíró és Hargittai László Béla-díjas vágó és HSE elnöke alkottak.

Arany Blende-díjban részesült az RTL Klub műsorkínálatában futó Mellékhatás (az előzetest itt nézheted meg), míg az Ezüst Belde-díjat az Éden és a Pesti balhé produkciók kapták. Idén első alkalommal adták át a Neon Blende-díjat, amelyet annak az előzetesnek ítéltek oda, amelyet minden zsűritag díjazni szeretett volna, valamiért azonban nem volt besorolható egyetlen egy kategóriába sem, ezt a kategóriát a Defekt című rövidfilm teasere kapta.

Az eseményt egyébként számos szakmai program és kerekasztal-beszélgetés tette színesebbé, amely során többek között szó esett a piaci igényekről, illetve azokról a szempontokról, amelyekre érdemes odafigyelni egy előzetes készítésénél.

66 Éden  (2020)

dráma

Éva korunk és a világ áldozata. Allergiás mindenre, ami az emberi tevékenység következménye. A levegő szennyezettsége, a vegyi anyagok, az elektromágneses sugárzás egyaránt... több»

Évekkel ezelőtt legjobb barátokként vettek részt bármilyen kalandban, csínytevéseik miatt a gyerekprogramok szervezőinek és a tanároknak bizonyára nem ők voltak a kedvencei.... több»