Elhunyt a Disney legendás, Oscar-díjas dalszerzője, Richard M. Sherman

95 éves korában elhunyt Richard M. Sherman dalszerző.

Richard és testvére Robert B. Sherman kulcsfontosságú tagjai voltak Walt Disney stúdió alkotói körének. Pályafutása során kilenc Oscar-jelölést kapott, az 1964-es Mary Poppinsért meg is kapta azt a legjobb eredeti filmzenének járó kategóriában, mindemellett három Grammy-díjat is nyert.

A Sherman-testvéreket 1990-ben avatták Disney-legendává, a Mary Poppinsban hallható Supercalifragilisticexpialidocious című dal mindemellett 1965-ben felkerült a Billboard Hot 100-as listájára.

“Richard Sherman megtestesítette azt, amit Disney-legendának lenni jelent, hiszen testvérével, Roberttel együtt alkotta meg azokat a szeretett klasszikusokat, amelyek életünk hangsávjának megbecsült részévé váltak” - nyilatkozta Bob Iger, a The Walt Disney Company jelenlegi vezérigazgatója.

A páros egyébként a hetvenes években távozott a stúdiótól, hogy más produkciókon dolgozzanak. Forgatókönyvíróként a Tom Sawyer kalandjai, a Huckleberry Finn, a Papucs és rózsa című filmeken dolgozott. A Sherman testvérek 1973-ban történelmet írtak azzal, hogy ők lettek az egyetlen amerikaiak, akik valaha is elnyerték a Moszkvai Filmfesztivál első díját.

Nyugodjon békében!

Hírességek, akiket 2024-ben veszített el a világ