Elhunyt Brandon Murphy, akinek Ryan Reynolds is fergeteges poénokat köszönhetett

43 éves korában elhunyt Brandon Murphy forgatókönyvíró.

Brandon Murphy 1978-ban született a pennsylvaniai Norristownban, a 2000-es évek közepén New Yorkban töltött idő alatt vált ismertté graffitiművészként. A szélesebb nézőközönség számára a Sokkal több mint testőr 2. film kapcsán vált ismertté. Bár korábbi munkái nem kerültek nyilvántartásba, a fáma szerint első Pony Bush című forgatókönyvéért 60 ezer dollár honoráriumot kapott, amelyet két hónap alatt el is költött.

A későbbiekben rendezőként is kipróbálta magát. A Snow Valley című rendezésének megjelenését viszont már nem érhette meg.

A filmezés mellett érdeklődése továbbra is számos más művészetre is kiterjedt, így többek között megalapította a Drunk Old Ladies nevű zenekart, amelynek Astro Times című dalának videoklipjében Chris Messina szerepelt. Testvérével, Phillip Murphyvel közösen további forgatókönyvön dolgoztak, illetve egy saját podcast műsort is indítottak.

Brandon Murphy halálának okát nem közölték a nyilvánossággal.

Nyugodjék békében!

13 HÍRESSÉG, AKIT 2022-BEN VESZTETT EL A VILÁG

#1
Brandon Murphy

Brandon Murphy

szül. 1978. 01. 01. - elhunyt 2022. 01. 09.
Norristown, Egyesült Államok
Brandon Murphy 1978-ban született a pennsylvaniai Norristownban, a 2000-es évek közepén New Yorkban töltött idő alatt vált ismertté graffitiművészként. A szélesebb nézőközönség számára a Sokkal több mint testőr 2. film kapcsán vált ismertté. Bár korábbi munkái nem kerültek nyilvántartásba, a fáma szerint első Pony Bush... több»