Elkezdődött az új Star Wars-film forgatása – érkezik Rian Johnson trilógiája?

Új Star Wars film forgatása kezdődött meg az Egyesült Királyságban – és sokan biztosak benne, hogy ez Rian Johnson, a Zsivány Egyes: Egy Star Wars-történet és a Star Wars: Az utolsó Jedik rendezője új trilógiájának első felvonása.

A tervek szerint Johnson készülő trilógiájának nem lesz túl sok köze a Star Wars-történetek eddigi irányához, vagyis a Skywalker-sagához, hacsak annyi nem, hogy középpontjában Obi-Wan Kenobi áll majd.

A megkezdett produkcióról természetesen semmilyen egyéb információ nem szivárgott ki, és a fentiek is inkább spekulációk, mintsem bejelentett tények, de a rajongók és a szakértők nem nagyon tudnak másra gondolni.

A filmmel egy időben jelenet két élőszereplős Star Wars-sorozat forgatása is zajlik: az egyik a A mandalóri Jon Favreau tollából és Pedro Pascal főszereplésével, a másik pedig a lázadók egyik kulcsfigurájáról, Cassian Andorról szóló, Diego Luna főszereplésével készülő széria, amelynek még nincs hivatalos címe.

A rajongók persze csak örülhetnek, hogy így felpörögtek a dolgok a galaxis ezen szegletében annak ellenére, hogy az idén decemberben érkező Star Wars: Skywalker kora évtizedeket átölelő korszakot zár majd le.