Az év egyik legjobban várt élőszereplős Disney filmjének számított Az oroszlánkirály, amely az elmúlt hetekben igencsak vegyes fogadtatásban részesült.

Jon Favreau rendezésében az animáció előkészületeit még 2017-ben kezdték el, az eredmény pedig ebből a szempontból önmagáért beszél. Mind a nézőket, mind pedig a kritikusokat lenyűgözte az animáció minősége, amelynek köszönhetően többen úttörő alkotásként hivatkoztak Az oroszlánkirályra.

Jogos a kérdés, hogy mindez mennyibe is fájhatott a Disneynek, hiszen a korábban mozikba került Dumbó és az Aladdin 170, illetve 183 millió dolláros költségvetésből készült, Favreau A dzsungel könyve elkészítéséhez pedig szintén 175 millió dollárból gazdálkodhatott.

A legfrissebb jelentések szerint Az oroszlánkirály ebből a szempontból is kiemelkedik, hiszen közel 260 millió dollárjába került a stúdiónak, így az utóbbi évek legmagasabb költségvetésű produkciójának számít, amióta legalábbis a Disney sorra gyártja az élőszereplős újrafeldolgozásokat.

Az új oroszlánkirály tehát a hazai mozikba is megérkezett, így a rajongók maguk is meggyőződhetnek arról, érdemes-e volt beleölni ekkora összeget egy mára már klasszikusnak számító alkotás látványosabb elkészítésébe.