Egy ideje már hivatalos, hogy elkészült James Cameron kultikus akciófilmjének, a Két tűz között sorozatváltozata, azonban az utóbbi időben meglehetősen csendes volt a produkció háza tája.

Arnold Schwarzenegger kétségtelenül az egyik legemlékezetesebb alakítását hozta a filmben, így nem is lesz könnyű helyzetben az a, aki majd átveszi tőle a stafétát. A film a mai napig stabil rajongótáborral büszkélkedhet, sokak szerint Cameronnak minden idők egyik legjobb akciófilmjét sikerült összehozni, amely valahol érthető is, hiszen a stúdió bő 100 millió dollárt szánt az elkészítésére.

Hogy mikor debütál majd a sorozat, arról egyelőre nincsenek pontos információk, a CBS mindenesetre már berendelte az első évadot. Azt viszont már tudjuk, hogy Harry szerepében ezúttal Steve Howey, a Shameless sztárja lesz majd látható.

Sokaknak ismerősen csenghet Ginger Gonzaga neve is, hiszen a színésznő korábban az Űrhadosztály és az Együttlét című produkcióban szerepelt, a jövőben pedig a Marvel She-Hulk sorozatában lesz látható.