Erősen indított a pénztáraknál az Agymanók 2.

A 2015-ben megjelent Agymanók folytatására kilenc évet kellett várniuk a nézőknek, ám kétségtelenül megérte, hiszen Kelsey Mann rendezése nem csak szakmai (96% a RottenTomatoes-on, 98% a hazai nézők körében a mafabon), hanem anyagi sikert is elkönyvelhet.

A nyitóhétvégén ugyanis az Agymanók második része 155 millió dolláros bevétellel nyitott az amerikai mozikban, világszerte pedig 295 millió dollárt hozott a konyhára a készítőknek. Mindemellett a magyarországi mozikban 87 333 darab jegyet értékesítettek a pénztáraknál, amelyből 203 139 680 forint bevétel jött össze.

Mindezzel sikerült felülmúlni az első rész bevételi adatait is, amely 2015 nyarán 90 millió dollárral nyitott a hétvégén, a mai napig pedig 858 millió dollárt hozott világszerte.

Ennél jobban még egy film sem kezdett az első hétvégén Észak-Amerikában, ennél jobban csak egyetlen animációs film indított ezen a piacon, mégpedig a 2018-as A hihetetlen család 2. Sőt, az Agymanók 2-é lett minden idők legnagyobb globális animációs nyitása.

“Az első film végén Derű feltett egy kérdést a közönségnek. Azt mondta, 'elvégre Riley már 12 éves, mi történhet?'. Nos, én erre a kérdésre akartam választ adni” - nyilatkozta Mann, amelyet a Disney hivatalos oldalán tette közzé.

Az Agymanók 2 tehát már megtekinthető a hazai mozikban, az eredeti szinkronszerepekben pedig Amy Poehler, Diane Lane, Kyle MacLachlan, Maya Hawke, Frank Oz, Adèle Exarchopoulos, Ayo Edebiri és Sarayu Rao hallhatók.

94 Agymanók 2  (2024)

animáció | kaland | vígjáték

A Pete Docter és Ronnie Del Carmen rendezésében készült 2015-ös Agymanók hatalmas sikert aratott a közönség és a kritikusok körében egyaránt, hiszen az animációs film az... több»