A hihetetlen család 2. (2018)

14 évet kellett várnunk a Parr család, vagyis Irdatlanék újabb kalandjára, de szerencsénkre a Pixar ismét bizonyította, hogy képes tartani a minőséget, még akkor is, ha egy folytatásról van szó. A történet szó szerint annál a másodpercnél folytatódik, ahol az előző epizód befejeződött, s kezdésként kapunk egy igen látványos akciózúzdát, mely meg is ágyaz a film központi elemének: szuperhősök kontra emberi társadalom, valamint a családon belüli feladatok és munka megosztása. Hiszen hiába telt el közel másfél évtized a két rész között, a világ változásokon ment keresztül, s Brad Bird és csapata reflektál is erre. Ebből a szempontból nagyon jó húzás, hogy a „szuperhős-reflektorfény” ezúttal Nyúlánykára irányul, miközben az otthoni teendők és a gyermeknevelés Mr. Irdatlan feladata lesz. Ennél a pontnál talán megvádolhatnánk túlzott feminizmussal a Hihetetlen család 2-t, de jó hír, hogy nem erről van szó: inkább rávilágít arra, hogy az ősi, kőbe vésett nemi szerepek idejét múlttá váltak, s anya és apa képes egymástól tanulni. Avagy: a hölgy válik kenyérkeresővé, s a férfinak kell otthon helytállnia. Ez a szerepcsere pedig kimondottan jót tesz a filmnek mind akció (lásd Nyúlányka megment egy elszabadult vonatot), mind humor (Mr. Irdatlan küzdelme Furival és az ő előbújó képességeivel) terén. Akárcsak az első rész, a második is remekül vegyíti a családi komédiát az akciófilmek látványosságával és dinamikájával. Eközben visszaköszön az előző etapban felvetett dilemma, miszerint hogyan viszonyuljon a társadalom a szuperhősökhöz? Mert tök jó, hogy a szuperek megmentik a világot, csakhogy eközben elkerülhetetlen a fél város/világ leamortizálása. A folytatás azonban ezt árnyalja: az emberek csak és kizárólag egy szemszögből láthatják a szuperhősök akciózását (és az épp a pusztítást mutatja). Miért ne láthatnák ezeket a mentőakciókat a szuperhősök szemszögéből? S itt jön a képbe jelen esetben a Deavor-testvérpár, akik fontos szerepet fognak betölteni a történetben. Azt még hozzátenném, hogy személy szerint nem voltunk rajongói a Hihetetlen család első részének, ugyanakkor a folytatása minőségben, látványban, humorban (és Furi révén a cukiságfaktorban is) képes volt elvarázsolni minket (s ahogy fél füllel hallottuk, a többi nézőt is). Bár a Pixar egy ideig csak folytatásokat fog prezentálni, de ha ezek a folytatások ilyen színvonalat fognak képviselni, mint jelen alkotásuk, akkor egy szavunk nem lehet.

Nem volt rossz animációs film, a barátnőm nagyon élvezte ugye ő egy örök gyerek. Pozitív dolog ami nekem nagyon tetszett az az, hogy ugyanott folytatódott ahol az első rész véget ért, ezen nagyon is meglepődtem. Majd emellett kaptunk egy értelmes sztorit. Viszont a film elején, volt egy kínai kis film bejátszás na az sajnos nem tudom mi akart lenni.

Az elmúlt 15 év egyik legjobb animációs filmjének folytatása. Tele van kedves viccekkel és aranyos pillanatokkal, de ha a rózsaszín rajongói szemüveg nélkül tekintünk rá, mégis azt mondhatjuk, hogy ez egy újabb átlagos, de “jó” mese.

Nagyon aranyos film. Az öcsém oda volt érte. Sikerült ugyanolyan jó minőségű filmet összeállítani, mint az első rész volt. Talán csak annyi a hibája, hogy gyerekfilmhez képest, kicsit sok a beszéd benne, ami nem biztos, hogy leköti a gyerekeket, de egyébként csúcs film!

Látványvilágban és történetben is felülmúlta önmagát a film, de az enyhén agresszív vonal megmaradt, így még mindig nem tudtam teljesen élvezni, a húgom pedig sokszor félt is.