Ezért tért vissza valójában Daniel Craig az új Bond-filmben

Daniel Craig utoljára tér vissza a James Bondként a jövő áprilisban mozikba kerülő Nincs idő meghalni-ban. A 25-ik James Bond film várhatóan különleges helyet foglal el majd franchise-ban, a színész ráadásul azt is elárulta, számára miért volt fontos még egyszer, utoljára elvállalni a szerepet.

Az Empire magazinnak adott interjújában Craig megjegyezte, maradt még valami a legutóbbi felvonásból, amit mindenképpen szeretett volna befejezni. „Mindig is volt egy titkos ötletem, amit meg szerettem volna csinálni, a Spectre erre nem igazán kínált lehetőséget, a Nincs idő meghalni azonban igen” – árulta el a színész.

Craig a 2006-ban mozikba került Casino Royale-ban öltötte magára először a 007-es ügynök szerepét, a filmre pedig a mai napig a legtöbben hiányzó láncszemként hivatkoznak, a 2008-ban megjelent Quantum csendje, majd a 2012-es Skyfall, illetve a 2015-ös Spectre pedig egyre inkább rámutatott arra, hogy bizonyos szálak összeérnek a történetben.

A Nincs idő meghalni tehát egy epikus korszak lezárását ígéri, arról egyelőre azonban nincs hivatalos hír, ki is venné majd át a stafétát a későbbiekben Craigtől, noha korábban már Idris Elba és a Trónok harca sztárja, Richard Madden neve is felmerült a szereppel kapcsolatban, illetve az is elképzelhető, hogy a későbbiekben a 007-es ügynök akár nő is lehet majd.

A új James Bond film parádés szereposztást ígér, hiszen Craig mellett, Léa SeydouxAna de ArmasChristoph Waltz és Rami Malek is szerepet kap majd a filmben.

akció | kaland | thriller

Az ikonikus brit titkosügynök, James Bond megpróbálja a háta mögött hagyni a múltját, kilépve az MI6-ből és a feladva a királynő és a korona védelmét Jamaicán telepszik... több»