Hét évesen pszichothrillert? Nem épp könnyű filmekkel kezdte Scarlett Johansson

"Ha valaki megkérdőjelezné anyám szülői hozzáállását, azt mondaná, hogy minden gyermeke nagyon érett" - mondta Scarlett Johansson.

Scarlett Johansson azt mondja, hogy a mozi iránti szeretete korán kezdődött – és ezt anyjának köszönheti. 

A 36 éves színésznőt az Amerikai Cinematheque-díj 35. kitüntetettjeként ünnepelték csütörtök este Beverly Hillsben. Köszönőbeszédében Johansson elmondta a hallgatóságnak, hogy édesanyja, Melanie Sloan fiatal korukban számos filmet mutatott neki és testvéreinek. 

Ezek közé tartozott a A bárányok hallgatnak című kultikus pszichothriller és a Schindler listája, amelyekről Johansson elismerte, hogy akkoriban nem éppen illettek a korához. 

"Amikor három éves voltam, édesanyám mutatott egy katalógust olyan filmekről, amelyet gyerekként szeretett" - mondta Johansson a Beverly Hilton Hotelben tartott beszédében. "Megmutatta nekem az összes Rodgers- és Hammerstein-musicalt, Rosalind Russell-filmet, Judy Garland-filmet, és minden alkalommal elájult, amikor Montgomery Clift a vásznon volt – "Hát nem dögös?"" 

Johansson így folytatta: "Sok korhatáros filmet mutatott a testvéreimnek és nekem, például a Bárányok hallgatnak-ok, amikor hét éves voltam. Még mindig emlékszem, amikor kilenc évesen láttam a moziban a Schindler listáját, és szó szerint kísértett a piros ruhás kislány." 

A Fekete Özvegy (jelenleg a Telekom TVGO-n streamelheted) sztárjának négy testvére van: egy ikertestvére, Hunter és két idősebb testvére - Vanessa és Adrian -, valamint egy idősebb féltestvére, Christian. 

akció | kaland | sci-fi

Egy veszélyes csoport felfedi Natasha Romanoff (Scarlett Johansson) múltjának legpiszkosabb részleteit, az orosz kémnő ezért kénytelen szembesülni a korábbi életéhez... több»