Azzal sokat lehet vitatkozni, hogy Indiana Jones negyedik kalandja a kristálykoponyákkal méltó volt-e mindenki kedvenc régészprofesszora három előző kalandjához vagy sem. Azzal viszont már kevésbé, hogy a rajongók örömmel vennék, ha Harrison Ford még egyszer utoljára vegye fel az ikonikus kalapot és csatolja fel az elmaradhatatlan ostort.

George Lucas már a 2008-as negyedik mozi után tudta, hogy szeretne még egy ötödiket is, de éveken át csak húzódott a projekt. Menet közben át is adta a stafétabotot Kathleen Kennedynek, aki a Lucasfilms stúdióval inkább a Star Wars filmekre koncentrált.

Így az Indiana Jones és a sors tárcsája csak csúszott és csúszott. A projekt menet közben több forgatókönyvírót is elfogyasztott, de végül tavaly nyáron csak elkezdődtek a forgatások. Hogy aztán több okból is megakadjanak a munkák. A koronavírusjárvány mellett Harrison Ford sérülése miatt is hetekre leállt a forgatás.

Mostanra viszont végre jó hírekkel lehet szolgálni: Frank Marshall, a film egyik producere (Steven Spielberg a másik, miután átadta a rendezői széket James Mangoldnak) bejelentette, véget ért a forgatás! Erről egyébként a galériában képeket is megnézhettek. Ezzel együtt a premierre még elég sokat kell várnunk, mivel jelen állás szerint csak 2023 júniusában lesz esedékes.

A film történetéről lényegében semmit sem tudni, de várhatóan most is egy fél világon átívelő kalandban lesz részünk (legalábbis erre utal az is, hogy forgattak Angliában, Skóciában, Olaszországban és Marokkóban is. Azt viszont csak sejteni lehet, hogy Harrison Ford Indije valószínűleg utoljára szerepel majd, éppen ezért átadhatja a stafétabotot egy fiatalabb ereklyevadásznak.

Ami a stábot illeti, igazi sztárparádéra lehet számítani. Harrison Ford mellett láthatjuk majd Mads Mikkelsent és Antonio Banderast is, de szerepelni fog a filmben Thomas Kretschmann, Toby Jones és Boyd Holbrook is.