Mint arról korábban mi is beszámoltunk, Tom Cruise öt évvel ezelőtt felállított rekordját adta át a múltnak Kate Winslet. Az Avatar: A víz útja forgatásán ugyanis nem kevesebb, mint hét és negyed percet töltött egy levegővel a víz alatt egy jelenet felvétele során. A színésznő elárulta, hogy nagyon büszke magára, de soha többet nem próbálkozna hasonlóval.

Tom Cruise még a Mission: Impossible - Titkos nemzet forgatásán töltött egy levegővel hat percet a víz alatt. Ez a színésztől már-már hétköznapi cselekedet, ha figyelembe vesszük, hogy számára szinte semmi sem lehetetlen. Olyannyira nem, hogy következő filmjét szó szerint az űrben fogják felvenni.

De kanyarodjunk vissza Kate Winslethez inkább, mert most ő Hollywood csúcstartója az egy levegővel víz alatt töltött idő tekintetében. Bár az ominózus jelenetet már hónapokkal ezelőtt leforgatták és sokáig nagy titokban is tartották, most erről beszél a fél világ és a közösségi média. A színésznő, aki utóbbit nagy ívben kerüli, most egy interjúban mesélt el néhány részletet a dologgal kapcsolatban.

Elmondta, hogy akkor is és most is nagyon büszke magára, mert nagyon kemény felkészülés eredményeként született meg ez a rendkívüli tett. Ugyanakkor azt is hozzátette, hogy biztos benne, soha többé nem próbálkozik majd ilyesmivel. És nem is hiszi, hogy egyáltalán képes lenne hasonlóra. A felvétel előtt négy hétig tréningezett szakemberekkel.

De nem csak ő beszélt már a víz alatti forgatásokról, hanem a film egy másik sztárja, Sigourney Weaver is. Ő is mesélt a katonai búvárokkal való felkészülésről, valamint arról, hogy komoly súlyokkal a derekukon merültek le, hogy minél tovább a víz alatt tudjanak maradni. Erre már csak azért is nagy szükség volt, mert az Avatar: A víz útja-ben nagyon sok víz alatti jelenet lesz, és minél kevesebbszer kellett a stábnak feljönnie levegőért egy-egy felvétel alatt, annál kevesebbszer szakították meg a munkát. Egyébként Sigourney Weaver előtt is le a kalappal. A hírek szerint ugyanis ő is közel hat percig bírta a víz alatt a forgatásokon.