Val Kilmer (galériánkban) negyven éven át videózta az életét és a munkásságát, ebből készült most dokumentumfilm.

Az idén bemutatott Top Gun: Maverick előtt hosszú, hosszú ideje nem láthattuk már Val Kilmert a mozivásznon, ugyanis a színész az elmúlt években kitartóan harcolt a torokrákkal, melyet végül sikerült leküzdenie.

A róla szóló film a színész által dokumentált több ezer órányi felvételből állt össze, melyekből nem csak életének korai szakaszába nyerhetünk majd bepillantást, de benézhetünk majd az olyan kultfilmjei kulisszái mögé, mint a The DoorsTop Gun vagy a Mindörökké Batman

Az alkotás nagy sikert aratott a kritikusok körében. "Egészségügyi problémái és egy olyan karrier ellenére, amely ugyanannyi kudarcot hozott, mint győzelmet, Kilmer önironikus, elgondolkodtató, szerethető és már-már joviális figurának tűnik, akinek gonosz humorérzéke van, és mélyen tiszteli a művészeket, írókat, költőket, színészeket, gondolkodókat" - írja a Chicago Sun Times. "Az eredmény kétségtelenül egy okos mediáció a hírnév szeszélyeiről, de ennél sokkal bensőségesebbnek és lényegesebbnek tűnik: egy életen át tartó keresés és önértékelés, valahogy a kegyelem állapotába desztillálva" - olvasható az Entertainment Weekly kritikájában.

 A Ting Poo és Leo Scott rendezésében készült filmet maga Val Kilmer narrálta. A Val Cannes-ban debütált, mától pedig az HBO Max-on is streamelhető. Ha kedvet kaptál hozzá, nézd meg az előzetest idelent, a mafabos adatlapról pedig a Lejátszás az HBO Max-on mezőre kattintva rögtön el is indíthatod, amennyiben van előfizetésed a streamingszolgáltatónál.

87 Val  (2021)

dokumentum | életrajzi

Val Kilmer élő legenda. A dokumentumfilm bepillantást enged a színész mindennapjaiba, ahogyan korábban nem láthattuk őt. több»

Rendező: Leo Scott, Ting Poo
Szereplők: Val Kilmer, Jack Kilmer