Lisa Banes halála: Emberölés vádjában bűnösnek vallotta magát a tragédia okozója

Bűnösnek vallotta magát az a férfi, aki tavaly elgázolta a Holtodiglan színésznőjét, Lisa Banes-t.

A 27 éves Brian Boyd szerdán bűnösnek vallotta magát a baleset helyszínéről való elmenekülés és másodfokú emberölés vádjában, több mint egy évvel azután, hogy 2021 júniusában New Yorkban elütötte Banes-t elektromos robogójával, miközben a színésznő épp keresztülsétált az úttesten.

Az ütközés következtében Banes  agysérülést szenvedett, majd június 14-én bekövetkezett haláláig állapota végig kritikus volt. A balesetet okozó férfi elmenekült a helyszínről, a későbbiekben viszont letartóztatták. Boyd most egytől három évig terjedő börtönbüntetésre számíthat, az ügyészség által kért háromtól kilenc évig terjedő börtönbüntetéssel szemben.

“Nagyszerű lelkületű, kedves és nagylelkű nő volt, aki elkötelezett volt a munkája iránt. Ilyen volt a színpadon, a kamera előtt, és még inkább a feleségével, a családjával és a barátaival szemben. Áldottak voltunk, hogy az életünk része volt” - nyilatkozta menedzsere, David Williams az NBC-nek.

Brian Boyd bírósági ügyében november harmincadikán születik döntés.