Úgy tűnik, egyre több néző számára okoz csalódást a Trónok harca lezárása. Az elmúlt napokban ugyanis elindult egy online petíció, amely alapján többen követelik a széria befejező évadának újraforgatását.

Az utóbbi évek legsikeresebbnek mondható sorozatának első epizódja 2011-ben került adásba, amelynek cselekménye szinte teljesen George R. R. Martin A tűz és jég dala című regényfolyamán alapult.

A szerzőnek egyelőre azonban nem sikerült befejeznie a hatodik és a hetedik részt, így a sorozat készítői a saját kreativitásukra voltak kénytelenek hagyatkozni, és alighanem egy teljesen más történetszálat sikerült kanyarintaniuk a Trónok harcának, mint amilyet várhatóan Martin a jövőben közre ad majd.

A nyolcadik évad számtalan váratlan fordulatot hozott, amely a legtöbbeknek egyáltalán nem nyerte el a tetszését, ráadásul olyan apróbb baki is belecsúszott néhány jelenetbe, mint egy asztalon felejtett papírpohár, illetve vizes palack.

Az utolsó hat epizód legnagyobb hiányosságait sokan talán mégis az egyes karakterek motivációjának elvesztésében látták, amelyet közel nyolc éve építettek fel a széria során. De a közösségi hálókon végeláthatatlanul özönlenek a rajongók különböző fenntartásaival kapcsolatos bejegyzések.

A petíciót mostanra 1,3 millió csalódott néző írta alá, a számok pedig vészesen közelednek a másfélmillióhoz. Noha a csatorna egyelőre nem is, de többek között Stephen King védelmébe vette a népszerű sorozatot, amelyről korábban már hírt adtunk.