Ha bármilyen oknál fogva eddig lemaradtál volna Quentin Tarantino 2012-ben megjelent Django elszabadul című filmjéről, akkor még néhány napig bepótolhatod a Netflixen.

A parádés szereposztás mellett igazán átütő alakításokat is kapunk a filmben. Leonardo DiCaprio tőle szokatlan módon ugyanis egy igazán vérfagyasztó főgonoszt hoz a történetben, Christoph Waltz pedig Oscar-díjat kapott Dr. King Schultz megformálásáért a legjobb férfi mellékszereplőnek járó kategóriában.

A történet szerint Dr. Schultz felszabadítja Djangót, a rabszolgát, akit kizárólag a bosszú hajt, és hogy megtalálja a feleségét. Rövidesen kiderül, hogy a nő a kegyetlen Calvin Candie birtokán szolgál, ahonnan enyhén szólva sem lesz sétagalopp kimenekíteni őt. 

A Django elszabadul a 100 millió dolláros költségvetéssel szemben 426 millió dolláros bevételt hozott. Az már csak hab a tortán, hogy a film rendkívül pozitív fogadtatásban részesült, a Rotten Tomatoes portálon a kritikusok 87, míg a nézők 92 százalékra értékelték, mindemellett a hazai közönség 87 százalékot adott rá a Mafabon.

A főszerepekben Jamie Foxx, Waltz és DiCaprio triója mellett többek között Samuel L. Jackson, Jonah Hill és Kerry Washington láthatók. A Django elszabadul június 14-ig tehát még elérhető a platformon, a film mafabos adatlapján található Netflix ikonra kattintva pedig közvetlenül elindítható a lejátszás, amennyiben rendelkeztek előfizetéssel a szolgáltatónál.

dráma | western

A déli államok területén, két évvel a polgárháború előtt a német származású profi fejvadász, egykori fogorvos dr. King Schultz (Christoph Waltz) felszabadítja Djangót... több»