A nagy sikerű vígjáték harmadik felvonásában folytatódik Ian (John Corbett) és Toula (Nia Vardalos) fergeteges története. A Bazi nagy görög lagzi 3 április 8-ától a Netflixen! Mondjuk, mit kell tudnod róla.

Bazi nagy görög lagzi 3 egy 2023-as amerikai romantikus vígjáték, amely a Portokalos család történetének folytatása. A filmet Nia Vardalos írta és rendezte, aki egyben a film főszereplője is, a harmadik rész pedig egy szívhez szóló görögországi utazásra hívja össze a családot. 

Miután a családfő, Gus Portokalos elhunyt, a Portokalos család Görögországba utazik, hogy teljesítsék utolsó kívánságát: átadják személyes naplóját gyermekkori barátainak. Ez az utazás Gus ősi falujába vezet, ahol újra kapcsolatba kerülnek a gyökereikkel, és megismerkednek a családi kötelékek összetettségével. 

Ebben a részben nem szerepel Michael Constantine, aki a korábbi filmekben Gus Portokalost alakította, mivel 2021-ben elhunyt. A film további főszereplői: Lainie KazanLouis MandylorElena KampourisAndrea MartinGia CaridesJoey Fatone

A film világszerte körülbelül 39,1 millió dolláros bevételt hozott. A kritikai fogadtatás vegyes volt; a Rotten Tomatoes-on 94 kritika alapján 29%-os tetszést kapott, a konszenzus szerint: „Kedves és napsütéses, bár gyakran nem túl szórakoztató, a Bazi nagy görög lagzi 3 sok mindent megismétel abból, amit a közönség az első alkalommal szeretett, de kevesebb megtérüléssel.” A közönség reakciója ennek ellenére kedvezőbb voltak, ugyanezen a platformon 61%-os tetszést aratott. A filmet a Mafabon 54%-ra értékelték. Te láttad az előző részeket? 

A forgatás 2022 júniusától augusztusáig a görögországi Athénban és Korfun zajlott, megörökítve a helyszínek festői szépségét, és hitelesebbé téve a család hazautazását. 

Ha felkeltette az érdeklődésed a film, a mafabos adatlapról a Netflix logóra kattintva meg is nézheted árpilis 8-ától, amennyiben van előfizetésed a streamingszolgáltatónál.

Még több ajánlóért és hírért csak görgess lejjebb.

dráma | romantikus | vígjáték

A nagysikerű vigjáték harmaik felvonásában folytatódik Ian (John Corbett) és Toula (Nia Vardalos) fergeteges története. A folytatásban egy görögországi esküvő van napirenden,... több»