Idén nyáron visszatér a Trainwreck (Teljes káosz) antológia, hogy feltárja azokat a megrázó, bizarr, néha egyenesen sokkoló, eseményeket, amelyek egykor uralták a nemzetközi híradásokat.
Idén júniusban ebből a sorozatból már olyan megjelenések érkeztek a Netflixen, mint a Trainwreck: The Astroworld Tragedy és a Teljes káosz: Botrányos polgármester mától pedig elérhető a Netflixen a Teljes káosz: Rémálom az üdülőhajón. A megdöbbentő és olykor abszurd történtek mögött valós sorsok állnak, akik akaratukon kívül is egy rendkívül kaotikus eseménysorozat kellős közepén találták magukat.
Az egész egy luxusutazásnak indult: négy napos oda-vissza hajóút Galvestonból (Texas) a mexikói Cozumelbe. Ám a fedélzeten tartózkodó több mint 4 000 utas és a legénység számára a valóság hamar rémálommá vált. Egy gépháztűz következtében olyan kábelek sérültek meg, amelyek az egész hajó energiaellátását biztosították. A hajó irányíthatatlanná vált, megszűnt a világítás, a légkondicionálás, a hűtés, sőt, még a vécéöblítés is.
Rövidesen szennyvíz kezdett el szivárogni a folyosókon, az élelmiszerkészletek fogyni kezdtek, és az utasok egyre dühösebbek lettek. A hajótársaság igyekezett kontrollálni a helyzetet, de már késő volt: a média ráharapott a „poop cruise” történetére, és a világ lélegzetvisszafojtva figyelte, mi történik a tengeren rekedt utasokkal.
A Teljes káosz: Rémálom az üdülőhajón mától tehát elérhető a Netflixen, ne feledjétek, hogy a mafabos adatlapon található streamingszolgáltató ikonjára kattintva közvetlenül is elindíthatjátok a lejátszást, amennyiben rendelkeztek előfizetéssel.
Ha pedig megnéztétek, várjuk véleményeteket ITT. Kedvcsinálóként csekkoljátok az előzetest, további friss hírekért pedig görgessetek lejjebb!

Ez egy luxushajóútnak indult: egy négynapos oda-vissza út Galvestonból, Texasból Cozumelbe, Mexikóba. De a fedélzeten tartózkodó 4 000 utas és személyzet számára a valóság... több»