Megvan, mikor jön A galaxis őrzői 3

James Gunn a Twitter csatornáján osztotta meg a hírt a világgal. Hamarosan érkezik a harmadik felvonás.

Természetesen egy percig nem volt kérdés, hogy a két, kritikailag és anyagilag is rendkívül sikeres A galaxis őrzői epizód után elkészül a harmadik rész, de eddig csak tippelni tudtunk a premier kapcsán.

Az első két rész rendezője, James Gunn azonban nem váratta tovább a rajongókat, és a Twitter csatornáján megosztott bejegyzésében elárulta, hogy mikor érkezik a következő rész.

Eszerint A galaxis őrzői 3 2020-ban debütál a mozikban.

Arról nem szól a fáma, hogy a Marvel pontosan mely hónap mely napján mutatják be a harmadik felvonást, de annyi már kiderült, hogy a stúdió 2020. május 1-re, augusztus 7-re és november 6-ra ütemezte be az adott évi képregény adaptációt, így biztos, hogy e három dátum közül kerül ki a befutó.

A sztoriról egyelőre nem szivárgott ki semmi, de Gunn már fél éve is arról beszélt, hogy az írás utolsó fázisában jár, így könnyen elképzelhető, hogy mostanra sikerült véglegesítenie a szkriptet.

A Galaxis őrőzi 3-ig sem maradunk szuperhősök nélkül, idén érkezik a Fekete Párduc, a Bosszúállók: Végtelen háború, és A Hangya és a Darázs is, 2019-ben pedig a Bosszúállók: Végjáték, a Pókember – Idegenben és a Captain Marvel premierje lesz esedékes.