A múlt hét folyamán megérkezett a Netflix legújabb filmje, A Manderley-ház asszonya, amelyet hatalmas várakozás előzött meg, úgy tűnik azonban, hogy a hazai nézők nagyobb fenntartásokkal fogadták a produkciót.

A történet szerint egy friss házaspár a férj birtokára utaznak, hogy együtt töltsék a mindennapokat, a fiatal feleség azonban sosem járt még korábban a birtokon. A nő csakhamar kénytelen szembesülni azzal a ténnyel, hogy a házat még teljesen férje néhai feleségének, Rebecca szelleme járja be, ráadásul a személyzet sem túl elfogadó vele szemben. A fiatal feleséget azonban mindez kevésbé riasztja vissza, ahogy azonban egyre otthonosabban próbálja magát érezni új életében, úgy egyre sötétebb titkok tárulnak fel előtte férje múltjából.

A Manderley-ház asszonya 66 százalékos értékelést tudhat magáénak 134 szavazat alapján a Mafabon, lássuk azonban egy kicsit részletesebben, mit is gondolnak róla a hazai nézők:

“Szerintem ebből a filmből pont az a "hitchcocki" hiányzik, így a végeredmény pedig nem is igen lett több egy átlagos, legfeljebb is csak egyszer nézős thrillernél. Hammer egyébként kimondottan jó ebben a szerepben, de ez már csak inkább egy megjegyzés tőlem a margóra” - írja kocka, aki három csillaggal értékelte a filmet.

Szintén három csillaggal értékelte a produkciót Anti007, aki bár elmondása szerint nagyon várta a filmet, valahogy nem ugrotta meg nála az eredeti Hitchcock-féle adaptációt, a kritika teljes változatát IDE kattintva érhetitek el.

“Érdekes adaptáció, nem mondanám túlságosan emlékezetesenek, de a supsense azért ott volt benne, és végsősoron ezt ígérte és ilyesmit is várhatunk tőle” - olvasható lejovtól, akinél már négy csillagot ért a film.

A Manderley-ház asszonya tehát már elérhető a Netflix műsorkínálatában, bővebb információt, érdekességet, képeket és előzetest pedig a film adatlapján találtok!