87 Joker  (2019)

Bármennyire is hihetetlenül hangzik, Joaquin Phoenix eddig pályája során három Oscar-díj jelölést tudhatott magáénak, az idei lesz a negyedik a Jokerben nyújtott alakításáért, amelyet jó eséllyel szoborra is válthat.

És ha már az esélyeknél tartunk. A Bovada fogadóportál legfrissebb elemzései szerint Phoenix akkora eséllyel kaphatja meg az idei Oscart, hogy valószínűleg jobb, ha le is tesznek a busás jutalomról azok, akik a színészre tennék tétjeiket.

A portál elemzései alapján egy 2200 dolláros összegű fogadás esetén mindössze 100 dollár lenne csupán a nyeresége annak, aki arra fogadna, hogy Phoenix veheti idén át a legjobb férfi főszereplőnek járó Oscar-díjat.

Phoenix korábban a The Master,  A nyughatatlan és a Gladiátor című filmekben nyújtott teljesítményéért jelölték Oscarra, amelyekért alighanem szintén megérdemelte volna, ráadásul az idei felhozatalban jócskán akadnak még komoly „ellenfelei” a színésznek.

Az idei Oscar-gálára február 10-én kerül sor, így az eredményekről is majd igyekszünk elsők között értesíteni minden mozirajongót.