A tavaly bemutatott Loki sorozat egy teljesen új szintre emelte az MCU-t, a széria nem csupán bevezette a mutliverzum fogalmát, hanem egy-két dologgal kapcsolatban is mindenkit elgondolkodtatot. Ezen a ponton szeretnénk is jelezni, hogy alábbi cikkünk cselekményleírást tartalmaz a szóban forgó sorozatból.

2021.08.04   olvasottság: 70352x   szerző: csd  

Kang (pontosabban a karakter egy párhuzamos univerzumbeli alakjának) megjelenésével ugyanis ezután kénytelenek leszünk teljesen más szögből szemlélni a dolgokat, mindezt pedig maga a sorozat rendezője, Kate Herron is megerősítette. Mint kiderült ugyanis, Kang volt az, aki ügyelt arra, hogy multiverzumok jöjjenek létre, egyúttal pedig az MCU korábbi történéseit is ő maga határozta meg.

“Én jelöltem ki az utat, ti csak végigmentetek rajta” - mondja a karakter. A sorozatban azt is láthattuk korábban, hogy az általunk eddig megismert univerzum legnagyobb hatalmával bíró Végtelen kövek csupán papírnehezékként szolgálnak a TVA egyes munkatársainak asztalán. Már önmagában ez a tény is teljesen döbbenetes, ez viszont azt is felveti tehát, hogy bizony Thanosnál is nagyobb erők munkálkodtak a háttérben.

Egy biztos: Kang, a hódító még visszatér a jövőben, és az eddig csepegtetett információk alapján ő lesz a következő nagy főgonosz, és már az is biztosra vehető, hogy legközelebb a 2023-ban érkező A Hangya 3-ban tűnik majd fel, legalábbis erről árulkodik a film stáblistáján Jonathan Majors (lásd a galériánkat) neve. 

86 Loki  (2021)

akció | fantasy | kaland | sci-fi

Miután Loki ellopta a Tesseractot, őrizetbe veszi egy szervezet, ami az időt felügyeli. Segítségével egy hosszú időutazásra indulnak, amely folyamán megváltoztatja az emberek... több»