A kép forrása: Focus FeaturesA Kingsman: A titkos szolgálat teljesítette a vele szemben támasztott elvárásokat, A szürke ötven árnyalata a középmezőny alsó harmadát erősíti, SpongyaBob pedig méltó módon tért vissza a mozivászonra. Mozikban az Ahol a szivárvány véget ér, a zseniális Timbuktu, a Fehér árnyék és a magyar francia koprodukcióban készült Káin gyermekei is.
Hatalmas várakozások előzték meg az E.L. Jamesnemzetközi bestsellerén alapuló A szürke ötven árnyalatát. Azt rögtön az elején le kell szögeznünk, hogy a könyvhöz képest egyértelműek vannak pozitív változások, melyek határozottan a film előnyére válnak, így a szkript minden hibája mellett voltaképpen jobbnak tűnik, mint James kötete. Dakota Johnson karaktere a könyvvel ellentétben kapott egy plusz dimenziót, sokkal élőbb, üdébb és karakteresebb lett. Furcsa kettősség ez, mert A szürke ötven árnyalata biztosan nem az idei év legrosszabb filmje, ha levesszük róla az óriási hype-ot, és annak nézzük ami, egy ízig-vérig blockbuster, akkor nincs min csodálkozni. A készítőknek meg volt az esélyük, hogy tömegeket megszólítva valami tartalmasat hozzanak ki az alapanyagból, de végső soron hiába a botrányok és a magas korhatár besorolás, mégis az egész inkább kockázatmentes, semmint friss.
Nem csoda, hogy Matthew Vaughn filmjéről a hazai és a külföldi kritikusok is ódákat zengtek, rég láttunk már ennyire jól sikerült, ennyire kiszámíthatatlan, és erőszakossága ellenére ilyen könnyen befogadható paródiát. Bár a történet alapvetően sablonokra épül, a rendező nem csak a kémfilmek csavart egyet és tűzdelte tele humoros pillanatokkal a filmet, hanem sikerült némi társadalomkritikát is belecsempésznie a filmjébe. Intelligens, pörgős, szórakoztató és a szó legjobb értelmében cool mozi lett a Kingsman, de azért ne feledkezzünk meg róla, hogy Mark Millar zseniális képregénye is kellett a sikerhez.
SpongyaBob 11 év után végre visszatért a mozivászonra, és a régi formáját is sikerült hoznia. Rettenetesen butyuta, sokszor már-már zavarba ejtő és szürreális, de Kockanadrágtól épp valami hasonlót várunk el. Persze arra jobb, ha mindenki felkészül, a Spongyabob: Ki a vízből! humora infantilis mélységekbe ereszkedik. Így megőrzi gyerekbarát karakterét, de bőven van benne az arra vevő felnőtteknek címkézett tartalom is. Ez tipikusan az a film, mely nem kínál középutat: akik vevőek voltak a szériára és a korábbi filmre, imádni fogják, míg a másik csoportnak fogalma sem lesz arról, miért vicces az, amikor egy beszélő sárga tengeri szivacs lehúzza egy tengericsillag alsógatyáját.
A Love, Rosie tipikusan az a film, ami a poszterével és az előzetesével még csak el tudja adni magát romantikus komédiaként, de a megnézése után csak üresség marad. Egyszerűen érthetetlen, hogy lehet ma olyan forgatókönyv alapján filmet készíteni, mely egy olyan kapcsolati konfliktust helyet a középpontba, melyet egy hétköznapi pár egy átlagos beszélgetéssel helyre tudna tenni. Hiányzik a filmből a melegség, a humor, egy értelmes szkript, vagyis nagyjából minden, ami értékelhetővé tenné a maga műfajába. Ez pedig sok mindent elárul a végeredményről.
Abderrahmane Sissako filmje egy valóságos mestermű a dzsihadista vallási fanatikusok elnyomásáról és vallási kontroljáról. Provokatív, szatirikus hangvételű melodráma, melyben a rendező zseniális érzékkel csempészte bele a humort. Az operatőri munka a kemény téma ellenére is valósággal költőivé teszi az alkotást. Káprázatos, morálisan lesújtó mozi lett a Tumbuktu, mely garantáltan ámulatba ejti minden nézőjét.
További premierek:
A Fehér árnyék egy fekete-afrikai albínó fiú, Alias történetét meséli el, aki menekülni kényszerül üldözői elől, akik varázserőt tulajdonítanak az albínók szerveinek, legfőképp a szívüknek. Miután Alias édesapja meghal, anyja a fővárosba küldi abban bízva, hogy fia nagyobb biztonságban lesz ott. A fiú munkát vállal nagybátyjánál, azonban csakhamar magára marad a számára ismeretlen világban, melyben ugyanazok a törvények uralkodnak, mint a vadonban, ahonnan érkezett.
A Káin gyermekei Monory Mész András Bebukottak című dokumentumfilmjének (1985, Balázs Béla Stúdió) gyilkosságért elítélt fiatalkorú szereplőinek felkutatására és megszólaltatására vállalkozik. Gerő Marcell, rendező és László Sára társszerző-producer 2010-ben látta először a 80-as évek betiltott alkotását, melyben büntetésüket töltő fiatalok nyíltan mesélnek a börtönélet kegyetlen hétköznapjairól, elkövetett bűneikről és a szabadulás utáni tervekről.