A múlt hét folyamán megérkezett a hazai mozikba Robert Zemeckis legújabb rendezése, a Boszorkányok. A filmet persze nem kis várakozás előzte meg, bár úgy tűnik, hogy az eredménnyel nem igazán voltak megelégedve a hazi nézők.

A Boszorkányok 71 százalékos értékelést tudhat magáénak 156 szavazat alapján a Mafabon, de lássuk is egy picit részletesebben, hogy mit gondoltak maguk a szavazók a filmről:

“A film jobban ragaszkodott az eredeti műhöz, mint az 1990-es filmváltozat, de hiányzott belőle a kreativitás. Bár Anne Hathaway-nek is voltak jó pillanatai, Octavia Spencer szerethető allakítása képviselte igazán a minőséget a filmben. A CGI kínos volt” - írja Marci Kelemen, aki három csillaggal értékelte a filmet.

Berci hozzászólása persze javít az összképen, az öt csillagos értékelése mellett az alábbiakat írja: “Nem értem a fanyalgókat, szerintem zseniális film, Zemeckis rajta hagyta a keze nyomát. A cselekmény dinamikus, amit a zene csak még jobban felpörget, a színészek egytől-egyig mindent beleadtak, számomra Anne Hathaway alakítása volt a legmeggyőzőbb. Nagyobb gyerekekkel bátran meg lehet nézni, mi remekül szórakoztunk.”

“Igazság szerint nem valami nagy eresztés. Megnéztük csütörtök este (bár ez a mostani helyzet azért tényleg nevetséges az ültetési renddel, de mindegy, nem ide tartozik), és azt kell mondanom, hogy Zemeckistől azért valamivel többre számítottam. Nem akarnék kötekedni, de nekem hiányzott belőle a "lélek", ha értitek mire gondolok, az a dolog, ami miatt tényleg lehet rajongani Zemeckis filmjeiért, és amiben egyébként nagyon erős is. Furcsa, hogy ebben a filmben ezt nem tudta előhozni, pedig látszólag úgy tűnt, minden adott hozzá: jó és ismerős sztori, erős szereplőgárda és egy legendás rendező az élen. Közepesnél jobb értékelést most nem tudok adni” - olvasható Nagykarcsitól.

“Robert Zemeckistől azért elvártam volna, hogy felülmúlja az 1990-es változatot, na meg Anne Hathaway, Octavia Spencer vagy Stanley Tucci neve láttán is valami nagyobb volumenű filmre számítottam... Ehhez képest jókorát csalódtam, ez a film számomra nem volt több egyszeri élménynél” - írja henrik.

A Boszorkányok tehát már a mozikban, még több információt, előzetest, képeket és érdekességeket pedig a film adatlapján találtok!